Római limes: fejlesztések Nagytétényben és Verőcén

Forrás: MTI

 2020. március 02. 08:40

Régészeti parkot, látogatóközpontot és egy információs centrumot alakítanak ki a római limes magyarországi szakaszán; a nagytétényi és a verőcei helyszínek fejlesztését tervezik.

A projekt keretében a római limes magyarországi szakaszának részét képező nagytétényi Campona castellum és a verőcei kikötőerőd örökségének komplex turisztikai célú hasznosítását tervezik.

A projekt célja a világörökség-várományos helyszínek tematikus hálózattá való fejlesztése – hangzott el a budapesti projektindító sajtótájékoztatón.

Rezi Kató Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettese elmondta: a fejlesztésre pályázó konzorcium vezetője a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM), tagja a verőcei önkormányzat, valamint az Iparművészeti Múzeum (IM), amelynek nagytétényi területén a fejlesztés egy része zajlik, továbbá a Várkapitányság Nonprofit Zrt. és a Magyar Turisztikai Ügynökség.

 

Világörökségi várományos Nagytétény és Verőce

Kiemelte: a pályázat a limes két világörökségi várományos helyszínén valósul meg, a turisztikai fejlesztés célja a területek lehetőségeinek kiaknázása. Mint mondta, a pályázatban Nagytétény és Verőce közös szereplését az indokolta, hogy a pályázat feltétele volt hálózat létrehozása.

Az MNM, az IM és az önkormányzat a turisztikai fejlesztések megvalósítói, a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. a turizmusszakmai szempontok érvényesülését biztosítja, a Várkapitányság Nonprofit Zrt. mint gondnokság a helyszínek kiállítási forgatókönyveit készíti el. A pályázat megvalósítási határideje 36 hónap.

Camponának a római birodalom pannóniai határvonalán (limes) elhelyezkedő egyik segédcsapat-táborát és települését nevezték.

Campona katonai tábora (castellum) Budapest déli kapujában fekszik, Nagytétény központjában. A nagytétényi kastély mellett fekvő egykori lovasíjász-tábor a magyarországi római limes egyik kiemelt pontja.

A Magyar Nemzeti Múzeum a projekt keretében látogatóközpont, kiállítás, régészeti park, játszótér, rendezvényhelyszín és egy Limes Infocentrum létrehozását tervezi.

A nagytétényi római castellum területének harmada beépítetlen. A terület állami tulajdonban és a Magyar Nemzeti Múzeum kezelésében van, lehetőséget kínálva egy római lovastábor bemutatására és folyamatos régészeti kutatására.

A római védművekkel – erődfal, tornyok, kapuk – határolt, parkosított területen a tábor épületeit, főútjait érzékeltetik, amely egy kilátóhelyről is áttekinthető lesz. A fennmaradó szabad terület rendezvény- és közösségi térként hasznosítható – tájékoztatott Váradi Linda, a Campona-projekt építészeti tervezője

 

Látogatóközpontok, kiállítások, kikötőerőd

A szakember a Campona Victrix – Győzedelmes Campona elnevezésű projektről elmondta: a teljes fejlesztés három ütemben valósul meg. Jelenleg az első ütemről van szó, amelyben látogatóközpont, kiállítás, kőtár létrehozása, szabadtéri rendezvénytér és bemutató szerepel. A projekt 355 millió forintból valósul meg.

A római Limes másik pontján, Verőcén is készül egy látogatóközpont. A Pest megye északi részén látható római őrtorony maradványaira épülő turisztikai fejlesztés az egykori Limes másik szerepére hívja fel a figyelmet. A Duna partján álló őrtorony nemcsak védelmi funkciót töltött be, hanem a hadsereg átkelését, vízi járművek kikötését is szolgálta.

Grauszmann György, Verőce polgármestere elmondta: a falu határában található torony és hídfőállás a római katonai építészet és határvédelmi stratégia több mint 400 éven keresztül működő kiemelkedő emléke. Hangsúlyozta: a 415 kilométer hosszú dunai limes szakaszban világörökségi várományos helyszín a verőcei kikötőerőd.

Egy pályázaton 219 millió forint támogatást kaptak, amelyet a hídfőállás és környezete turisztikai célú fejlesztésére és hasznosítására fordítanak.

A polgármester arról tájékoztatott, hogy kétszintes látogatóközpontot hoznak létre, amelyben a késő római határvédelem, a római kori hajózás és vízhasználat témáját mutatják be interaktív módon, emellett egy római tematikus játszóteret és tanösvényt is kialakítanak.