Románia egy botrány miatt egyelőre nem vesz részt nemzetközi turisztikai vásárokon

Szerző: Irházi János

Forrás: turizmus.com

 2022. április 21. 12:35

Közel egy hónappal a hagyományos New York-i Travel and Adventure Show után pattintotta ki a sajtó Romániában, hogy a standdal az ország leégette és cinikus megjegyzések célpontjává tette ki magát.

A tengeren túl március 18-20. között megtartott idegenforgalmi vásáron Románia azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a standja mindössze a szervezők által háttérnek biztosított fekete függönyre aggatott fotókból – ezek is színes nyomtatón készültek – és az asztalra szórt néhány prospektusból állt. Az esemény akkor szinte nyomtalan maradt a médiában, ám miután Románia New York-i konzulátusa  reklámozásba kezdett a közösségi oldalakon, az öndicséret botrányba torkollott és a sajtó felkapta a hírt.

Főleg az a fotó verte ki a biztosítékot, amelyen a küldöttség tagjai fényképeszkednek a csíptetőkkel kiaggatott képek előtt, nem véletlen, hogy ezt a fotót utólag törölték.

Az ironikus kritikák tüzében a Vállalkozói és Turisztikai Minisztérium (MAT) április 17-én a honlapján közleményben próbált magyarázkodni. Ebben kifejtik, hogy a részvételről a tárca előzetesen egyeztetett a szakmai szervezetekkel, és tulajdonképpen ők csak a rendezők által biztosított szabványstandot választották, a költségek pedig mindössze 8.000 dollárt tettek ki. Azt is magyarázatként tálalják, hogy a körülbelül 200 kiállítónak a 90 százaléka ezt a fekete függönyös standard díszletezést választotta. Csakhogy a rendezvényről készült fotókon látszik, hogy a többi ország vetítésekkel, prospektushegyekkel gazdagította részvételét vagy más színes, vonzó, az országot jelképező tárgyakat, eszközöket vonultatott fel.

A minisztérium kiemelte, hogy az Egyesült Államok Románia fontos idegenforgalmi partnere, és 2019-ben a negyedik helyen állt a küldőországok listáján.

A Román Utazási Irodák Szövetsége (ANAT) is beszállt az ügybe, és nyílt levélben fejezte ki szolidaritását a minisztériummal, a sajtót pedig burkoltan fogalmazva, de érthetően azzal vádolták, fogalmuk sincs az ilyen turisztikai vásárok lényegéről, hogy ott közben milyen kétoldalú megbeszélések zajlanak. A nyílt levélben pozitívumként emelték ki, hogy a régióból még Horvátország sem vett részt, és akik elhaladtak a román stand előtt, megköszönték, amit Bukarest az ukrán menekültekért tesz.

Románia standja a New York-i kiállításon

Fotó: www.turism.gov.ro

Mindez nem tántorította el a kemény kritikától Marcel Ciolacu képviselőházi elnököt, aki szerdán azt mondta, látta a fotókat és pont olyan kínosan érezte magát, mint a többi román állampolgár. Bejelentette, hogy a parlamenti szakbizottság elé hívják magyarázattételre Daniel Cadariu tárcavezetőt.

A jelek szerint azonban a MAT hátraarcot fújt, mert habár április 17-i közleményükben még jelezték, hogy a szakmai egyeztetéseket folytatva Románia a jövőben is részt vesz idegenforgalmi vásárokon, két nappal később kiadott tájékoztatásukban már azt írták, Románia egyelőre felfüggeszti a nemzetközi turisztikai kiállításokon való részvételét. Sőt, Cadariu vizsgálatot indított a minisztérium turisztikai igazgatóságánál, vizsgálóbizottság elé citálják a New York-i konzulátus gazdasági attaséit, de a külügyminisztériumtól is kérnek írásbeli magyarázatot, hogy miért nem jelezték, amit Románia standjánál tapasztaltak, miért álltak be inkább ők is az ominózus fotóra, amely csorbította Románia hírnevét.

Az ország idén további hat nemzetközi turisztikai kiállításon vett volna részt.