Románia: lazítások és szigorítások is életbe léptek

Forrás: MTI

 2021. augusztus 01. 18:41

Romániában tovább enyhítették a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozásokat, ugyanakkor vasárnaptól szűkült a karanténmentes "zöld zónába" sorolt országok listája és módosultak a beutazó kiskorúakra érvényes karanténszabályok.

Vasárnaptól kezdődően a korábbi 2500-ról 75 ezerre emelték a szabadtéri fesztiválok létszámkorlátozását, az eddigi 300-ról pedig 400-ra emelkedett a magánrendezvényeken (lagzikon, keresztelőkön, torokon) engedélyezett maximális létszám. A sportrendezvényeken immár a lelátók teljes kapacitása igénybe vehető.

A gyülekezési korlátozások ezen enyhítéseit azonban feltételekhez kötötték: egyrészt a nagyobb létszámú rendezvényeken kizárólag védettséggel rendelkezők - beoltottak, friss negatív teszttel rendelkezők, vagy a betegségen az utóbbi fél évben átesettek - vehetnek részt, másrészt a lazítások csakis olyan településeken érvényesek, ahol a fertőzési ráta alacsony, vagyis a megelőző két hétben diagnosztizált fertőzések száma nem haladja meg a helyi lakosság két ezrelékét. Eddig három ezrelék volt a küszöbérték.

Örülhetnek a Kolozsvár melletti bonchidai Electric Castle fesztivál szervezői: augusztus 6-án kezdődő rendezvényükön akár 75 ezer fő is részt vehet

Fotó: 123rf.com

Vasárnaptól a korábbi 100-ról 500-ra emelkedett a tüntetéseken engedélyezett maximális létszám. Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) bejelentette: közigazgatási bíróságon támadja meg a szerdán elfogadott kormányhatározat erre vonatkozó rendelkezését, arra hivatkozva, hogy a jobbközép kormány a járványügyi korlátozások ürügyén diszkriminatív módon korlátozza a polgárok alkotmányos gyülekezési jogát.

A PSD szerint semmilyen járványügyi szempont nem indokolja, hogy a szabadtéri koncertekre akár 75 ezer néző is bemehet, míg a tüntetéseken továbbra is legfeljebb ötszázan vehetnek részt.

Magyarország továbbra is a zöld zónába tartozik, ezért korlátozás nélkül utazhatnak be a magyar állampolgárok Romániába. További információk a konzuli szolgálat honlapján.