Saját hangunkból álló kórust vezényelhetünk a Kodály Központban

Forrás: turizmus.com

 2023. június 30. 10:09

A 7. Zsolnay Fényfesztivál egyik újdonsága, hogy kibővítette helyszínei sorát a pécsi Kodály Központtal, az ország egyik legjobb akusztikájú koncerttermével, ahol július 6. és 9. között három fényélmény mellett az UNICEF Magyarország Klímahősök programjai és kiállítása is várja az érdeklődőket.

A Kodály Központ hangversenytermében lesz látható a fesztivál egyik leginkább magával ragadó, monumentális látnivalója, a Gaia. A hét méter átmérőjű, fejünk felett lebegő installáció a Földet ábrázolja.

Az angol Luke Jerram alkotása olyan érzetet kelt, ami az űrhajósok beszámolóiból lehet ismerős: az élmények közös jellemzője az élet összefüggéseinek mély megértése, a bolygó iránti féltés és a környezetünk gondozásával kapcsolatos felelősségtudat megújult érzése. A belülről megvilágított installáció minden centimétere 18 km-t ír le a Föld felszínéből, a műalkotástól 211 méterre állva láthatná úgy a közönség a bolygót, ahogyan az a Holdról látszik. Az élményt a BAFTA-díjas zeneszerző, Dan Jones térhatású hangkompozíciója teszi teljessé.

Belgiumból érkezik a Kodály Központba a SMING című interaktív kórus installáció, amely lehetőséget nyújt az embereknek, hogy egyszerre legyenek karmesterek és egy teljes kórus. A látogatók hangját rögzítik videóban és hangban, majd ebből egy teljes kórust alakít ki a szoftver, a képernyőkön az illető arcát, a hangszórókból pedig a kórussá bővített hangját hallva, így a résztvevő a saját magából álló zenekart vezényelheti egy pálcával. Az installáció célja, hogy az emberek másképp éljék meg a zenét, mivel belemerülnek a saját rezgésükbe és harmóniájukba.

A saját magunkból álló zenekart vezényelhetjük egy pálcával

Fotó: Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft.

Az épület külső fényköntöst is kap. Az észlelés, az út, a megérkezés lépcsőzetes folyamatán vezeti végig a látogatót a 380-780 Collective által komponált fényinstalláció, melynek a Kodály Központ homlokzata és környezete ad otthont.

A Kodály Központban napközben az UNICEF Klímahősök programjain vehetnek részt a látogatók. A szervezet a klímaváltozás hazai kiemelkedő szakembereivel közös gondolkozásra és párbeszédre hívja a fiatalokat.

Július 7-8-án Nemzetközi klímatárgyalás-szimuláció és beszélgetés várja az érdeklődőket Botos Barbara Magyarország klímaügyekért és klímadiplomáciáért felelős utazó nagykövetével. Az interaktív játékos megbeszélés a 12–18 éves korosztály számára ajánlott.

A természet védelme: ki kit véd? címmel tart előadást július 8-án Jordán Ferenc, a Pármai Egyetem kutatója. Előadásában az ember és a természet viszonyáról lesz szó. Az előadáson a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

A fesztivál keretén belül ingyenesen megtekinthető az UNICEF Magyarország Fotókiállítása. Emberi sorsokba és történetekbe nyerhetnek betekintést az érdeklődők a világ azon területeiről, ahol az éghajlatváltozás következményei már most is jelen vannak a mindennapokban.