Saját szervezésű körutazásokkal erősít az Utazom.com

Forrás: turizmus.com

 2018. október 10. 09:51

Számos újdonság is szerepel az Utazom.com csapatának 2018/2019-es őszi-téli árualapjában, az egzotikus körutazások és üdülések mellett.

Sikeres időszakot tudhat maga mögött az Utazom.com, amely az utóbbi egy évben 20 százalékos charterező utazásszervezővé vált – mondta bevezetőjében Szokodi Béla, az iroda partnerkapcsolatokért felelős munkatársa. Ez idő alatt vagyoni biztosítékukat a szezonban 300 millió forintról 500 millió forintra emelték, és ezzel a kauciós listán top 10-es utazásszervezők lettek. A cég 2018. október 8-áig 4,46 milliárd forint forgalmat könyvelhet el, ami időarányosan 35 százalékos növekedést jelent, ebből 33 százalék a partnereknek köszönhető.

Az utazásszervező őszi-téli árualapjának élén a saját szervezésű körutazások állnak, amelyek „Ezt látnia kell!” brand alatt futnak a kínálatban. Ezek az utak egyértelműen forgalomnövekedést jelentenek – említette prezentációjában Dózsa Tamás, a körutazások referense.

Malajzia legrégebbi üdülőhelye, Penang a brit gyarmati hatás emlékét őrzi

Fotó: turizmus.com

A saját szervezésű körutazások résztvevőit mindvégig a csoporttal együtt utazó magyar nyelvű idegenvezető kíséri; az aktuális ajánlatok között Kína, Portugália, Izrael, Mexikó és újdonságként a Balti államok szerepelnek. Minden esetben fontos a jó ár-érték arány biztosítása, nem cél, hogy ezek az utak a legolcsóbbak legyenek a piacon, a minőség előbbre való – jegyezte meg Dózsa Tamás.

A 12 napos, ellenőrzött szolgáltatásokat tartalmazó kínai utazás a kontinensnyi ország négy nagyvárosát érinti (Peking, Xian, Hangzhou, Sanghaj). Fontos információ, hogy az alapár a legtöbb, egyéb ajánlatoknál feláras szolgáltatást is tartalmazza. A csoportok a Qatar Airways vagy az Emirates járataival, egy átszállással érkeznek a desztinációba.

A saját szervezésű 10 napos portugáliai körutazás érinti az ország legfontosabb látnivalóit Lisszabontól Portóig, majd Madeira szigetén néhány napos pihenéssel ér véget – kedvére téve azoknak az utasoknak, akik a kulturális látnivalókat pihenéssel szeretik ötvözni.

Izraelt ugyancsak magyar nyelvű – helyi – idegenvezetővel járhatják végig az Utazom.com utasai, akik egy rövidebb és egy hosszabb körutazás közül választhatnak, ez utóbbi eilati pihenési lehetőséget is tartalmaz. A szállások minden esetben izraeli területen vannak. Izraelben egyébként egyéni üdülésre is van lehetőség, ezt megkönnyíti, hogy a Wizz Air a téli időszakban már Eilatot is repüli.

Az utazásszervező leghosszabb, saját szervezésű körutazása a 16 napos mexikói út, amely gazdag programjával szinte az egész országot bemutatja, és háromnapos óceánparti pihenéssel zárul.

Az Utazom.com 2019-es újdonsága a három balti államot – Észtországot, Lettországot és Litvániát – bejáró saját szervezésű, 6 napos körutazása. Az utak tavasztól indulnak, az utasok az airBaltic menetrend szerinti járataival érkeznek Rigába, és onnan is indulnak vissza Budapestre.

Dózsa Tamás kiemelte, hogy a meghirdetett csoportos körutakon túl külön kérésre lényegében bármilyen desztinációba szerveznek utazásokat zárt csoportoknak, ahogy erre az idei szezonban is számos példa volt Japántól Örményországon át Hongkongig.

Egyéni üdülések kombinációkkal

Az őszi-téli üdülési kínálat gerincét alkotó egzotikus úti célok között újdonságot kínálnak a malajziai üdülések. Ahogy azt Dózsa Zsuzsanna kiutaztatási vezető prezentációjában kifejtette, az Utazom.com idén kombinált üdülések formájában, Kuala Lumpurt Penanggal vagy Langkawival kiegészítve értékesíti a desztinációt.

A vendégek 3 éjszakát töltenek Kuala Lumpurban

Fotó: turizmus.com

A helyszínen magyar asszisztencia fogadja az utasokat, akik magyar nyelven vezetett kirándulásokon vehetnek részt. A vendégek 3 éjszakát töltenek Kuala Lumpurban, majd belföldi repülőjárattal utaznak tovább a választott szigetre, ahol további 4 vagy 7 napot töltenek pihenéssel.

Penang újdonság a kínálatban: Malajzia legrégebbi üdülőhelye a brit gyarmati hatás emlékét őrzi, a főváros, Georgetown óvárosa az UNESCO Világörökség része. A másik sziget, Langkawi egészen másféle élményeket kínál, a gyönyörű geopark egyedülálló növény- és állatvilággal, sziklás tengerparttal, öblökkel, barlangokkal várja a látogatókat.

Az Utazom.com árualapjában idén is elérhetőek a már sikeres, népszerű úti célok, köztük a Dominikai Köztársaság, Bali, a Maldív-szigetek, a Seychelles-szigetek, Mauritius, Gran Canaria és az Egyesült Arab Emírség. A dubai látogatás többféle trópusi pihenéssel – Thaifölddel, a Maldív-szigetekkel vagy Balival – is kombinálható.

Kubai kínálatukban újdonságot jelent, hogy a Varadero és Havanna kombinált utazás során a fővárosban már óvárosi panziót is lehet foglalni, a „casa particular”-ban a vendégek helyi családoknál szállnak meg (leválasztott lakrészben), velük reggelizhetnek, betekinthetnek az életükbe – tájékoztatott Fajta Gábor, az Utazom.com irodavezetője.

Az árualapban további újdonságok Madagaszkár–Nosy Be szigete, amely bécsi indulással egy átszállással foglalható, valamint Zanzibár, ahol magyar nyelven vezetett kirándulásokkal várják a vendégeket. A közelebbi úti célok között Portugália–Madeira, Portugália–Azori-szigetek, Ciprus és Málta is népszerűek. Az egyéni városlátogatások sorában is találunk újdonságokat: Rómában, Lisszabonban és Portóban az utasok immár magyar nyelvű fakultatív programokon is részt vehetnek.