Sikeres premierrel indult a Szentendrei Teátrum és Nyár

Forrás: turizmus.com

 2016. július 11. 13:39

A Városháza udvarán mutatták be csütörtökön a Párterápia című darabot, amellyel elindult az idei szentendrei nyári szezon.

Ahogy Vasvári Csaba, a Szentendrei Kulturális Központ igazgatója elmondta, a város legfőbb erőforrása és turisztikai vonzereje a kultúra. Az idén még több helyszínen lesznek belföldi és külföldi turistákat egyaránt becsalogató előadások: a Ferenczy Múzeum, valamint a Művészetmalom és a Városháza udvarán, ezen kívül a Dunaparti Művelődési Központ és a Városi Vendégház udvarán.

Lesz lakásszínház, igaz, most egy intim udvarban, újra értelmezett bel canto koncert, és gyerekteátrum is.

Több darab egyben magyarországi ősbemutatónak számít.  Ilyen Daniel Glattauer színműve, a Párterápia, a Szentendrei Teétrum és az Orlai Produkciós Iroda közös bemutatója. A programok egészen augusztus 28-ig zajlanak, több helyszínen.

Közben folytatódnak a vezetett Szeresd Szentendrét Séták, galériákban, pincékben és belső udvarokban egyaránt. A legérdekesebbnek a Hagyományőrző Denevérséta ígérkezik, a szervezők szerint „ijesztgetéssel, lámpásokkal.”