Sissi tarolt Sanghajban

Forrás: turizmus.com

 2017. szeptember 27. 13:14

A Magyar Nemzeti Múzeum 2017 júniusában nagyszabású kiállítást nyitott a Sanghaj Múzeumban „Sissi és Magyarország – a magyar arisztokrácia fényűző élete a 17-19. században" címmel, amelyet csaknem 700 000 látogató tekintett meg.

A tárlat egyik fő attrakciója a magyar fejlesztésű „Magic Wall" volt, amelyen a látogatók interaktív módon kerülhettek közel a bemutatott tárgyakhoz. A kiállítás most tovább vándorolt: szeptember 27-én Pekingben, a Tiltott városban nyitják meg, ahol a közönség január 3-ig látogathatja.

A „Sissi és Magyarország – a magyar arisztokrácia fényűző élete a 17-19. században" című kiállítás több mint 150 eredeti műtárgyat tár a kínai közönség elé a pekingi Palotamúzeumban, hogy bemutassa, miként éltek az arisztokrata családok tagjai az elmúlt négyszáz esztendőben, a késő középkori és újkori Magyarországon, hogyan viszonyultak a Habsburg uralkodóházhoz.

A Magic Wall-on a látogatók interaktív módon kerülhettek közel a bemutatott tárgyakhoz

Mindezt egy olyan nagy múltú intézmény mutatja be, amely saját története jogán is részese a kiállításnak, hiszen a Magyar Nemzeti Múzeumot éppen 215 éve alapította egy felvilágosult magyar gróf, Széchényi Ferenc. A múzeum alapításával Széchényi, illetve az adományozáshoz kapcsolódó arisztokraták, polgárok arra törekedtek, hogy a magyar kultúra, a magyar történelem egyetemes tárházát teremtsék meg. Az intézmény 21. századi történészei és kurátorai (Aczél Eszter, Kollár Csilla, Kovács S. Tibor, Vajda László) most is ezt az elvet követik, amikor az ázsiai nagyvárosban a magyar nemesség tárgyi emlékein keresztül az ország gazdag és fordulatos múltjáról beszélnek.

A Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményeinek számos reprezentatív műtárgyából kínai-magyar együttműködés keretében megvalósított kiállítás kultúránk, történelmünk e szeletének megismertetésével merész és lendületes szellemi híddal íveli át a Kína és Magyarország közötti távolságokat. Sanghaj és Peking után 2018. január 3-tól a kunmingi Jünnan Tartományi Múzeumban, május 28-tól Hszianban, az agyaghadsereg birodalmában látogatható a „Sissi és Magyarország – a magyar arisztokrácia fényűző élete a 17-19. században című kiállítás.

Kapcsolódó cikkek