Sok turistát várnak az Eger Rallye szezonnyitó futamára

Forrás: turizmus.com

 2018. március 22. 19:18

Megteltek a egri szálláshelyek és a vendéglátók is felkészültek a március 23-25. között megrendezendő Eger Rallye idei szezonnyitó futamára.
Ez hangzott el a városháza dísztermében tartott országos sajtótájékoztatón, amelyen részt vettek a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség vezetői, a futam szervezői és az egri önkormányzat képviselői is. Köszöntőjében Martonné Adler Ildikó, Eger alpolgármestere elmondta, hogy a rallye bajnokság kiemelt idegenforgalmi rendezvény a városban. Tavaly novemberben itt tartották a zárófutamot, most pedig – immár tizenharmadszor – a szezonnyitó futamot rendezik meg. Miután kiemelt rendezvényről van szó, az önkormányzat hárommillió forinttal támogatja.
Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke arról beszélt, hogy a sportág életében nagy jelentőségű az idei egri szezonnyitó rendezvény. Ennek keretében első alkalommal rendezik meg a Peugeot-kupát is, így nemzetközi versenyt láthatnak az érdeklődők. A nevezési lista alapján a szakértők úgy vélik, hogy Egerben az egyik legerősebb szezonnyitóra kerül sor március 23-25 között. A Peugeot-kupán hat versenyző vesz részt – jelentette be Berényi Ákos szakágvezető, és hozzátette, hogy az idei bajnokság igen erős mezőnyben zajlik majd, ezért nagy számú közönségre is számítanak.

A rallye-t bemutató paravánok az egri Városháza előtt

Fotó: turizmus.com/Mentusz Károly

A továbbiakban Adamovits Márk, az Eger Rallye főszervezője azt emelte ki, hogy az ünnepélyes megnyitót  március 23-án este 6 órakor tartják a Dobó téren, amelyen több mint kétszáz páros és közel ötszáz versenyző vesz részt. A versenynek a hevesi megyeszékhely mellett, Borsodnádasd és Balaton község is a helyszíne lesz. A záróceremóniára március 25-én este 6 órakor ugyancsak az egri Dobó téren kerül sor.
Végül a rallye 2017-es ezüst érmese Hadik András, továbbá Vincze Ferenc és Csomós Miklós versenyző beszélt az idei elképzeléseiről, a bajnokságban való részvételéről.
Munkatársunk kérdésére Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke elmondta, hogy Egerben szeretik a rallye-t és a verseny résztvevői is szeretik Egert. Ezért immár több mint egy évtizede jó együttműködést alakítottak ki a városi önkormányzattal, amely ezúttal is partner verseny lebonyolításában. Legközelebb április 28-án és 29-én Miskolcon tartanak hasonló eseményt és 2018 végéig pedig az ország hatvan helyszínén rendeznek különböző autós versenyeket.