Sok új vendéget hozott az erdei turizmus fejlesztése

Forrás: turizmus.com

 2017. november 06. 16:03

A hazai erdőgazdaságok több mint 16 milliárd forintot költöttek az erdei turizmus fejlesztésére az elmúlt hét évben, egyebek mellett 25 szálláshely épült, és 75 épületet újítottak fel.

Ugron Ákos, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára hétfőn a Nógrád megyei Diósjenői Erdei Szabadidőparkban tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy az erdőgazdaságok nagy erőfeszítéseket tettek, hogy fejlesszék az erdei turisztikai szolgáltatásokat, amit mutat az is, hogy sorra épülnek, illetve újulnak meg a kilátók is.

Az állami földekért felelős helyettes-államtitkár fontosnak nevezte az erdei iskola mozgalom újraindulását. Közölte, a nemzeti parki igazgatóságoknál 15, az erdőgazdaságoknál 36 minősített erdei iskola szolgálja a környezeti nevelést.

Elmondta azt is, hogy az erdőgazdaságok 1800 hektár erdőt telepítettek, és több mint 300 millió csemetét ültettek el.

Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos az eseményen kifejtette, az erdészetek három fő funkciója a kitermelői, a védelmi és a közjóléti közül az utóbbiban hatalmas változás állt be 2010 óta, hiszen az erdők "kitárták kapuikat" a látogatók előtt. Felidézte: "volt ebben egy kis küzdelem", mert változtatni kellett azon a szemléleten, hogy az erdészek az erdőt úgy szerették volna megóvni, hogy oda ne menjen be senki.

Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos (k) fát ültet az Ipoly Erdő Zrt. területén, a Nógrád megyei Diósjenő közelében 2017. november 6-án. Az erdőben a 2014 decemberében bekövetkezett jégtörés okozott súlyos károkat.

Fotó: MTI  / Komka Péter

Önmagáért beszél, hogy a nemzeti parkok regisztrált látogatóinak száma 2010-hez képest 75 százalékkal, 1 millió 600 ezerre nőtt - tette hozzá.

A közjóléti beruházásokban a balassagyarmati székhelyű Ipoly Erdő Zrt. folytatja az egyik legkiválóbb tevékenységet - fogalmazta meg a kormánybiztos, aki fontos feladatnak nevezte, hogy a gyerekek a virtuális helyett valós élményeket kapjanak.

Kiss László, az Ipoly Erdő Zrt. vezérigazgatója elmondta, 2014 decemberében a jég miatt 3 ezer hektárnyi terület szenvedett kárt, körülbelül 200 ezer köbméternyi fa dőlt ki, tört össze, alig van olyan fa, amelyiknek a koronája épen maradt.

A fák egy részét kitermelték, 150 ezer köbméter fát juttattak a piacra, a többit pedig az erdőben hagyták, mert ökológiai szempontból a holt fának is nagy a jelentősége. Az Ipoly Erdő erdeiben tavaly és idén összesen 1 millió 200 ezer bükk- és tölgycsemetét ültettek el.