Sokan élvezték a Nyitott Balatont a fővárosban

 2014. április 29. 16:04

Április 25-27. között a megújult Erzsébet téren bárki által igénybe vehető nyugágyak sorakoztak mindenütt, a menükínálatra balatoni ételek és italok kerültek fel, az Akváriumban balatoni képekből álló kiállítást lehetett megtekinteni.

A rendezvény a május 1. és 11. közötti Nyitott Balaton eseménysorozat beharangozó programja volt, így az érdeklődők számos információhoz juthattak a balatoni TDM-ek és szolgáltatók munkatársaitól. A Nyitott Balaton kezdeményezés célja, hogy megmutassa: tavasszal is számos lehetőség közül lehet választani a tó körül, érdemes tehát ilyenkor is elutazni a magyar tengerhez. Az akcióban a Magyar Turizmus Zrt., a Balatoni Regionális TDM Szövetség és a szolgáltatók együttesen vesznek részt, az ötlet sikerének bizonyítéka pedig a közel 400 csatlakozott szolgáltató.

 

Az időjárás pénteken és szombaton nem volt túl kegyes a látogatókkal, de a vasárnap mindenért kárpótolt. A napsütéses idő rengeteg látogatót csalogatott az Erzsébet térre, akik megtudhatták, hogy a Nyitott Balaton programjai között hangsúlyosan szerepel az aktív- és ökoturisztikai kínálat, lehetőség nyílik részt venni az ingyenes, vezetett gyalogos-, kerékpáros- és nordic walking túrákon, vagy akár reggeli aerobichoz is csatlakozhatnak. Értesülhettek arról is, hogy a kultúra szerelmesei sem maradnak élmények nélkül: számos múzeum és kiállítóhely biztosít kedvezményes jegyárakat a rendezvénysorozat ideje alatt például Keszthelyen, Badacsonyban vagy Siófokon, de ekkor rendezik meg Balatonfüreden a XXIII. Jókai Napokat is.

A szolgáltatók arról is tájékoztatták az érdeklődőket, hogy a 24 résztvevő helyszín mindegyikén 2=3 szálláshelyakciók várják a pihenni vágyókat, s a strandok is kinyitnak, ahol ezúttal fürdőzés helyett piknikezni és napozni lehet. Az eseménysorozat teljes programja és a kedvezmények listája megtalálható a nyitottbalaton.itthon.hu és a www.nyitottbalaton.hu weboldalakon.