Süsüvel találkozhattak a látogatók a Balatonnál hétvégén
Forrás: turizmus.com
2016. május 17. 13:48
Süsü Balatonszárszóról jött át az északi partra, vele utazott Földvárról Balcsi Guszti is, akit személyesen Füred kapitány, a helyi fantom is fogadott - áll a Nyitott Balaton sajtóközleményében.
Az akciót azért erre a hétvégére szervezték, mert 1994-ben az ENSZ május 15-ét a család nemzetközi napjává nyilvánította. A felhíváshoz Magyarország is csatlakozott. Az ENSZ kezdeményezése, a figyelmet a családra, a társadalom legfontosabb „intézményére" próbálja ráirányítani.
![]() |
Dani Barbara, a Magyar Turizmus Zrt. regionális marketingigazgatóságénak vezetője elmondta: az egyik leginkább családbarát utazási célpont ma a Balaton. Egyre több település fedezi fel, hogy a gyerekbarát programok segítségével újabb turistákat főszezonon kívül is a partra lehet csábítani.
Süsü ugyan Balatonszárszón, a Csukás István Színházban "lakik", Balcsi Guszti pedig Földváron, de a hétvégén azért is utaztak át Balatonfüredre, mert itt nyílt Süsü a sárkány, Mirr-murr és Pom Pom rajzokat is felvonultató kiállítás. A képeket Sajdik Ferenc Kossuth-díjas grafikusművész készítette. Ráadásul a tavaszi Nyitott Balaton programsorozat is most fejeződött be.
![]() |
Az egész régiót átfogó akcióra idén május 1-16. között került sor. Az akcióhoz 284 balatoni cég, szervezet csatlakozott és vállalta, hogy a főszezonon kívül is kinyit néhány napra. Vagyis olyan szolgáltatásokat nyújtanak ezen a héten, amelyek korábban szinte csak a nyáron voltak elérhetők. - mondta Fekete Tamás, a Balatoni Regionális TDM Szövetség alelnöke.
A családbarát akcióhoz csatlakozott a Jaguar magyarországi forgalmazója is.