Szegedi papucs és japán origami a Mesterségek Ünnepén

Forrás: turizmus.com

 2019. augusztus 05. 15:24

Több nemzet tradicionális lábbelijét is bemutatják augusztus 17. és 20. között a budai Várban a Mesterségek Ünnepén, amelynek idei díszvendége Japán lesz.

Az idei rendezvény középpontjában a lábbeli lesz, ezen belül is a szegedi papucs. A ma reneszánszukat élő remekekhez kapcsolódóan kiállítások, divatbemutatók várják az érdeklődőket, el lehet lesni a cipészmesterek titkait és az is kiderül, hogyan értelmezik újjá a hagyományokat, a hagyományos lábbeliket kortárs, magyar cipőtervezők.

Bemutatkozik a világ legjobb cipésze megtisztelő címmel rendelkező cipészmester is, akinek családja generációról generációra örökíti a szakma fortélyait. Érkeznek cipőkészítők Marokkóból és Izlandról is, a Törökországból érkező mester műhelyében pedig a Harry Potter-filmek lábbelijeit csodálhatják meg az érdeklődők.

A divattervezők újraértelmezik a szegedi papucsot is

Fotó: mestersegekunnepe.hu

Az idén már 33. alkalommal megrendezett eseményen több mint ezer kiállító és több mint száz látványműhely vesz részt. Emellett koncertekkel is készülnek a látogatóknak – idézte az MTI Igyártó Gabriellát, a Népművészeti Egyesületek Szövetségének ügyvezető igazgatóját.

Japán és Magyarország diplomáciai kapcsolatfelvételének 150. évfordulója alkalmából a Mesterségek Ünnepének díszvendége idén Japán lesz.

A Mesterségek Ünnepe honlapján azt írják, a látogatók megismerkedhetnek a hagyományos japán kézművességgel, kulturális értékekkel, a mindennapok szokásaival, de emellett élvezhetik a japán zenei világot is. A japán mesterek bemutatják a hagyományos kimonókat, legyezőket, a furosiki batyut, a kokesi babát, a kardforgatást és a papírmerítés és még sok más érdekes jelenséget. A nézők maguk is megtanulhatnak japán ecsettel írni, papírt hajtogatni, vagy akár friss virágot rendezni japán módra.