Székesfehérvár már most Szent István ünnepére készül

Forrás: turizmus.com

 2016. június 27. 18:18

Székesfehérvár grandiózus koronázási ünneppel és 10 napos rendezvénysorozattal emlékszik idén is az egykori királyi székhelyre és első királyunkra. Igazi kuriózum lesz az augusztus 13-i és 14-i Koronázási szertartásjáték és az augusztus 16-i Musica Sacra hangverseny.

Utóbbin Rost Andrea a Bolsoj vezető szólistáival lép színpadra.

A Székesfehérvári Királyi Napok tíznapos rendezvénysorozata az előadások mellett rengeteg színes és látványos programot ígér: a Koronázási ünnep 3 napja alatt Fehérvár újra középkori várossá változik, ahol a vásári forgatag mellett ráadásnak még 15 fantasztikus közel 5 méter magas királyi óriásbábot is megcsodálhatjuk. Esténként pedig megtörténik a varázslat: a Fő utca Fény utcává változik, ahol a házfalakra vetített gigantikus fénnyel festett mozgó történelmi képregényből ismerhetjük meg a királyi történeteket és legendákat. Augusztus 20-án az óriásbábok vezetésével hagyományőrzők és néptáncosok részvételével történelmi felvonulás és fergeteges néptáncos gálaesttel ünnepelünk, a programsorozat végén pedig a Nemzetközi Néptáncfesztiválra hozzánk érkezik a világ színes, táncos forgataggal.

 

A Musica Sacra est igazi kuriózum a komolyzene kedvelőinek, hiszen Székesfehérvár Nemzeti Emlékhelyén, a Nagyboldogasszony-bazilika romjai felett, az ország legnagyobb épített szabadtéri színpadán egyedülálló környezetben élvezhetjük az éteri dallamokat a legnagyobbak tolmácsolásában. Idén Rost Andrea, a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas érdemes művész adja elő Gioacchino Rossini oratóriumát. Az olasz zeneszerző nagyszabású egyházi művét, a négy szólistára, vegyes karra és zenekarra írt Stabat Matert a világhírű opera-énekesnő az orosz nagyszínház, a Bolsoj vezető szólistáival – Svetlana Shilova mezzoszopránnal, Maxim Paster tenorral és Petr Migunov basszussal – énekli el. Az augusztusi koncerten a művészeket a több mint száz éves székesfehérvári Alba Regia Szimfonikus Zenekar és a régió énekkaraiból álló Egyesített kórus kíséri Drahos Béla, Liszt Ferenc-díjas magyar karmester, fuvolaművész vezényletével.

 

A Székesfehérvári Királyi Napok zárásaként rendezik meg a Nemzetközi Néptáncfesztivált. Vidám táncos forgatag várható ezúttal is a belvárosban és a fesztivál központjában, a Malom utcai Táncházban. Az Alba Regia Táncegyüttes mellett a világ minden tájáról érkező csoportok látványos felvonulása és műsora után akár együtt is rophatjuk velük esténként a direkt erre az alkalomra felépített Fesztiválligetben! A 21. alkalomra meghívták azokat a csoportokat is, akik végig fesztiválozták az elsőt, de határon túli profi tánccsoportok is itt lesznek Székesfehérváron. A parádés felvonulás, a belvárosi táncszigetek, az esti nemzetközi folkestek, a királyi gyerekjátszók elmaradhatatlan részei a fesztiválnak, és a Fesztiválliget (Zichy liget) csak megkoronázhatja a nyári fehérvári esemény programsorozatát. Királyi Napok - a Zene, a Tánc és Te!

Bővebben: http://turizmus.szekesfehervar.hu/rendezvenyek

Fotók: okkfehervar.hu