A szerzeteseknek is fontos, hogy legalább egy évben egyszer gyalogos zarándokútra induljanak és megerősítsék egymást hivatásukban. Április 12-13-án lesz a szerzetesek országos zarándoklata a Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhelyen.

Összesen 12 szerzetesrend 41 szerzetese indul útnak április 12-én, Szécsényből és 27 kilométer erdőn, változatos terepen történő út megtétele után érkeznek meg Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhelyre, a szerzetesek találkozójára.

A résztvevők 27 kilométer megtétele után érkeznek meg Szentkútra, ahol a szombati 11 órai szentmisét Majnek Antal nyugalmazott munkácsi püspök mutatja be.
 

matraverebely_zarandoklat
12 szerzetesrend 41 szerzetese indul útnak április 12-én
Fotó: Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely

„A gyalogos zarándoklaton résztvevő szerzetesek számára fontos a töltekezés, a közös imádság ezen formája, ahol a test és a lélek együtt van jelen” – mondta Magó M. Teréz ferences szegénygondozó nővér, aki az egyéni felajánlásán túl szerzetestársaival a hivatásáért, és a békéért zarándokol.