Szilveszter – kevesebb alkoholmérgezés a fővárosban

Forrás: MTI

 2019. január 01. 11:09

Budapesten kevesebben kerültek detoxikálóba, mint tavaly, de sok volt a baleset.

Az előző évekhez viszonyítva most szilveszterkor valamivel kevesebben, összesen 49-en kerültek alkoholmérgezés miatt a fővárosi detoxikálókba - számolt be az M1 aktuális csatorna kedd reggel.

A csatorna tudósítója a budapesti Honvédkórházból bejelentkezve elmondta: az intézménybe 12 embert vettek fel az éjszaka folyamán könnyebb, illetve közepes alkoholmérgezéssel. Az ügyeletes főorvos tájékoztatása szerint senki sincs életveszélyes állapotban, többen már el is hagyták a kórházat.

Szilveszteri tűzijáték a budapesti Hősök terén

Fotó: MTI / Mohai Balázs

A másik fővárosi detoxikálóba, a Péterfy Sándor utcai kórházba 37 beteget vittek enyhe, vagy közepes súlyosságú alkoholmérgezéssel. Itt egy betegnek volt szüksége intenzív ellátásra. Az M1 tudósítója azt is elmondta, hogy a Péterfy Sándor utcai kórházba került betegek közül 16-an fiatalkorúak voltak.

A mentőket országosan 2980 esetben riasztották szilveszterkor, ebből a fővárosi feladatszám 830 volt - közölte az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és pr-vezetője az MTI-vel.

Győrfi Pál tájékoztatása szerint a mentőket országszerte 9 pirotechnikai eszközzel kapcsolatos balesethez riasztották, előfordult, hogy valakinek a kezében robbant fel a petárda, máshol a pirotechnikai eszköz arc, illetve szemsérülést okozott.

A közlekedési balesetek, verekedések, tűzesetek, szén-monoxid-mérgezések, és belgyógyászati rosszullétek mellett idén 139 részeg, vagy esetleg valamilyen drog hatása alatt álló embert kellett kórházba vinni, közülük 37-en kiskorúak voltak - közölte Győrfi Pál.

A szilveszteri tűzijátékok miatt 25 esetben keletkezett tűz - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel. Mukics Dániel tájékoztatása szerint az év utolsó napján 53 tűzesethez és 62 műszaki mentést igénylő balesethez riasztották a tűzoltókat. Közölte, országszerte több helyen is tuják, tujasorok gyulladtak ki a tűzijátékok miatt.

Mintegy 100 köbméter hulladékot takarítottak össze a budapesti szilveszteri rendezvények helyszínein, a belvárosi utcákon, tereken a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) dolgozói - közölte a társaság az MTI-vel. Közleményük szerint az óév búcsúztató közterületi rendezvények helyszínein január elsején reggel 6 órakor kezdték meg kézi és gépi erővel a takarítást, melyet a kora délutáni órákra fejeztek be az FKF dolgozói.

Kapcsolódó cikkek