Színes dámborjak születtek Budakeszin

Forrás: turizmus.com

 2018. június 20. 10:59

A Budakeszi Vadaspark a június elejét is baby-boommal köszöntötte.

Először egy kuriózumnak számító, éjfekete dámborjú látta meg a napvilágot, pár nappal később pedig két terrakotta színű csöppséggel bővült a vadaspark dámállománya.  A gondoskodó tehenek ugyan még féltő gonddal takargatják a kíváncsi szemek elől a kicsiket, de a kitartó és figyelmes várakozók már megleshetik a sokszínű csapatot.

A Magyarországon őshonos és a Kárpát-medencébe betelepített állatfajokat bemutató Budakeszi Vadasparkban a szénszínű kisborjú érkezésével lett teljes a színpaletta, ugyanis így a dámszarvasoknál jellemző mindhárom színváltozattal megismerkedhetnek a látogatók: az újszülött sötétszőrű borjúval közös kifutóban lakik egy dám ünő, aki a mindenki által jól ismert vöröses árnyalatú, fehér pettyes szőrzetet visel, mellettük pedig a fehér árnyalat képviselője, egy fiatal bika látható, akit még születésekor „Szőke” névre kereszteltek.

A terrakotta színű csöppség

Fotó: turizmus.com

Külön érdekesség, hogy a bika nem albínó, így az összes faji jellemző megtalálható nála: a szeme barna és a csülkei is pigmentáltak. A látogatók szinte sztárként kezelik Szőkét, ami nem csoda, hiszen a fehér színváltozat nagyon ritka a dámoknál, a magyarországi állomány körülbelül 1%-a bír ilyen szőrzettel.

A nyár eleji dámsokaság nem érte meglepetésként a vadasparki gondozókat, hiszen a dámok esetében a barcogás, azaz a párzási időszak október-november közé tehető. A vemhesség a tehén korától függően hozzávetőlegesen hét és fél hónapig tart, így az ellés jellemzően május végére, június elejére esik.

Az éjfekete csöppség

Fotó: turizmus.com

A borjúk elég korán, már három hetes korukban követni kezdik anyjukat, az első két hónapban csak anyatejen élnek, azonban a tejzápfogaik megjelenése után áttérnek a rostban gazdag növényi étrendre.

A bikák és a tehenek általában tizenhét hónapos korukra válnak ivaréretté, a testnövekedés viszont a tehenek esetében a harmadik, míg a bikáknál a hatodik évben fejeződik be. A hat hónapos bikaborjak fején már kezdenek megduzzadni a jellegzetes agancstövek, kilenc hónapos korukban már a „csapos” agancskezdemény is látszik, de kapitális agancsot általában csak a tizedik életévük betöltése után viselnek.