Színházi estek várják a nézőket Balatonfüreden augusztusban

Forrás: MTI

 2020. július 27. 16:24

Négy augusztusi estén szervez szabadtéri színházi előadásokat a balatonfüredi Kisfaludy Színház a Balaton-parti városban.

Kéri Kitty, a Kisfaludy Színház művészeti vezetője azt nyilatkozta, bár a darabok az élet nagy kérdéseit feszegetik, mégis szórakoztató nyári estére számíthat, aki jegyet vált az előadásokra.

A rendezvénysorozat első előadását, Abe Burrows Kaktuszvirág című művét jövő csütörtökön láthatja a közönség. Az Orlai Produkció vendégjátékának rendezője Novák Eszter. Az előadás főszereplője Julien, a fogorvos, aki családot hazudik magának, hogy ne kelljen elköteleződnie. Amikor végül mégis nősülne, korábbi hazugságai miatt nehéz helyzetbe kerül.
Másnap mutatják be Yasmina Reza Egy élet háromszor című művét a kaposvári Csiky Gergely Színház és a balatonfüredi Kisfaludy Színház koprodukciójában, Bakos-Kiss Gábor rendezésében. Az anyai ágon magyar származású, francia írónő alkotása két értelmiségi házaspár kapcsolatát járja körül. A hétköznapinak induló történetet háromszor nézhetjük meg egymás után, mindháromszor más nézőpontból.

Balatonfüred kedvelt turisztikai célpontja, a Blaha Lujza utca

Fotó: Balatonfüredi Turisztikai Egyesület

Joe DiPietro Ügyes kis hazugságok című művét láthatják az érdeklődők augusztus 11-én a kaposvári Csiky Gergely Színház és a balatonfüredi Kisfaludy Színház koprodukciójában. A darab egy válságba jutott házasságról szól, váratlan fordulatokkal tűzdelve.

Az utolsó színházi este augusztus 15-én lesz. Gyárfás Miklós Tanulmány a nőkről című művét láthatják a nézők, amely a kaposvári Csiky Gergely Színház vendégelőadása Tasnádi Csaba rendezésében. A darabban három korosztályhoz tartozó nő készül válóperes ügyvédhez.

Az előadások a Balaton Szabadidő és Konferencia Központ Szabadtéri Színpadán láthatók majd este fél kilenctől.