Szombaton kezdődnek a Fővárosi Palotakoncertek

Forrás: MTI

 2022. április 26. 10:57

Szombaton kezdődik a a Fővárosi Palotakoncertek programsorozat a budapesti Festetics Palotában, a nyitóesemény egyben a Magyar Kamarazenekar 10. születésnapi koncertje.

Ötödik alkalommal rendezik meg a Fővárosi Palotakoncertek programsorozatot, amelyben a Magyar Kamarazenekar és meghívott szólistái évről évre Budapest patinás palotáiban adnak koncerteket, egyúttal megismertetik a közönséggel az épületek történetét, érdekességeit.

A résztvevők eddig olyan helyszíneken járhattak, mint a Pesti Vigadó, a Duna Palota, a Magyar Rádió Márványterme, a Benczúr Ház, a Stefánia Palota és a Károlyi Palota.

A sorozat háromalkalmas, a szombati nyitókoncertet júniusban és augusztusban követi egy-egy zenei est.

palotakoncert

Idén az első koncertet a Festetics Palotában hallgathatják majd a résztvevők

Fotó: Festetics Palota

A nyitóesemény egyben a Magyar Kamarazenekar 10. születésnapi koncertje. A műsorban többek között Vivaldi, Paganini és Saint-Saens művek szólalnak meg, a koncertmester Bánfalvi Béla Liszt-díjas hegedűművész, az est házigazdája Zelinka Tamás lesz - közölte a zenekar.

Az esten közreműködnek a zenekar szólistái, így mások mellett Sztathatosz Sebestyén görög-magyar származású hegedűművész, aki fiatal kora ellenére máris meghódította a világ legrangosabb színpadait.