Szombaton tartják a Kékszalag főpróbáját

Forrás: turizmus.com

 2020. június 25. 16:41

Több kutatás is azt mutatja, a vízen tartózkodás boldogabbá teszi az embereket. Sok más mellett, ez lehet az egyik oka annak, hogy a Balatonnál a vitorlás szezon indult be elsőként a vírushelyzet után.

Az utóbbi hetekben már komolyabb versenyeket is szerveztek a tavon, ahol viszonylag magas számmal vettek részt a hajósok. Most szombaton is újabb megmérettetés tartanak. A hétvégén rendezik meg a Kékszalag főpróbájának is tekinthető  Fehér Szalag vitorlásversenyt.

A Balatonfüred-Balatonkenese-Siófok-Tihany-Balatonfüred útvonalon zajló futamon sok látványos hajó indul minden évben. Ilyen például a  gyönyörű Sirocco, a 75-ös cirkáló,  a Balaton legnagyobb és legszebb vitorlásainak, a Nemere II. és a Lillafüred cirkáló méltó társa. A versenyeken gyakran feltűnik a Capella is, amelynek kormányánál a Európa-bajnok Pomucz Tamás áll, aki tavaly meg is nyerte ezt a versenyt a klasszikus hajók kategóriájában.

Az "orvosok hajója", a Garuda

Fotó: Török Brigitta

Az idei versenyen ott lesz a legendás Garuda is, amellyel már Kékszalag ezüstérmet is nyertek. A Garuda további érdekessége, hogy fedélzetén több orvos is található, akik azt állítják, a vitorlázás jó hatással van egészségünkre.

Dr. Nagy Ákos, a hajó kormányosa szerint  az utóbbi időben egyre tudatosabban figyelnek az emberek egészségi állapotukra. Ő személy szerint mindenkinek azt javasolja, hogy legalább egyszer próbálja ki a vitorlázást. Kortól, nemtől függetlenül bárkinek ajánlott ez a sport, hiszen meglehetősen intenzív kikapcsolódás, sokat nyújt a léleknek, de a testet is edzésben tartja.


A rovat belföldi turisztikai híreinek megjelenését a SZÉP-kártya szponzorálja.