Sztárok a debreceni Nagyerdőben

Forrás: MTI

 2017. március 12. 12:38

A legnépszerűbb magyar előadók mellett idén a The Prodigy, a dán Lukas Graham, a berlini DJ-producer Alle Farben, Charlott Boss, azaz Nod One's Head, valamint a 2 Unlimited is vendége lesz az immár tizedik születésnapját ünneplő Campus Fesztiválnak.

Július 19. és 23. között a debreceni Nagyerdőben több mint 200 nem zenei program is szerepel a Campus Fesztivál kínálatban. Irodalmi és színházi programok, közönségtalálkozók, pódiumbeszélgetések, felolvasóestek, filmvetítések, Dumaszínház és a Debreceni Egyetem is várja a látogatókat.

A debreceni Csokonai Színház saját programhelyszínén zenés és nem zenés színházi programok, improvizatív előadások lesznek, éjféltől pedig dzsesszprogram várja a látogatókat.

 

 

A legnagyobb magyar fesztiválok sorába lépve a Campus sem maradhat ki a feltörekvő zenekarok legfontosabb hazai versenyéből. A Nagy-Szín-Pad kezdeményezéshez csatlakozva a Nagyerdőn helyet kap a televíziós műsorba bekerült nyolc zenei produkció (Dope Calypso, Jónás Vera Experiment, Konyha, Lóci Játszik, Mörk, Petruska, The Qualitons és Sena). 
A programkínálat bővülése mellett a fesztiválterület is nő, idén már a Nagyerdei Stadion is körüljárható lesz. A fesztivál, amely tavaly 98 ezer látogatót vonzott, a Nagyerdei Stadionban és környékén egyedülálló infrastruktúrával várja a látogatókat.