Tamási nagyot álmodott! – dámvadak, levendulamezők és fürdőzés

Szerző: Vajk Brigitta

Forrás: turizmus.com

 2021. május 25. 15:46

A Tolna megyei kisváros, Tamási nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy a Balatonra érkező turisták látószögébe kerüljön. A város lelkes turisztikai szakembereinek ötletét hamarosan tettek is követték.

A Siófoktól mintegy félórányi autóútra elterülő Tamási attrakciók tekintetében valóságos „kincsesláda”, s ahogy a szakemberek fogalmaznak „annyi természeti értéke van, és annyi múltbéli emléke, hogy még a lista sem férne el egy dobozkában”. Ezért hát építettek egy jóval nagyobb „kincsesládát” a Miklósvári parkerdőben.

 

Dám Pont, az új büszkeség

A tavaly felépült Dám Pont Ökoturisztikai Látogatóközpontot idén májustól – a koronavírus-járvány enyhülésével – a nagyközönség is birtokba vehette. A szakmai újságíróknak szervezett egynapos tanulmányút kiindulópontja is itt volt, mint ahogy a szlogenük is erre utal: „A Dám Pont a támpont!” A látogató ugyanis itt valóban képbe kerül, s nemcsak a térképen tudja elhelyezni Tamásit, de számos interaktív, digitális eszköz segítségével megismerkedhet a térséget meghatározó vadászati kultúrával, a város és a környék természeti és történeti értékeivel.

A Dám Pont mesébe illő épülete

Fotó: Tourinform-iroda/Tamási

Értelmet nyer, hogy a látogatóközpont miért lett elnevezve éppen a dámszarvasról, mint ahogy az is, miért a dámvad Tamási címerállata. (A város címerét Tamási híres szülöttje, Würtz Ádám, Munkácsy-díjas grafikusművész alkotta.)

A rendezvényhelyszínként is funkcionáló kétszintes épületben egy interaktív, digitális és mechanikus eszközöket alkalmazó foglalkoztató- és kiállítótér kapott helyet.  A földszinten ökobüfé és mosdók nyújtanak felfrissülést, a teraszról szinte tapintható a gyönyörű táj.

A természetes anyagok felhasználásával készült, mesébe illő – vagy inkább egy meséből idevarázsolt – építmény helyét is gondosan választották ki: szervesen illeszkedik környezetébe, a Miklósvári parkerdőbe, ahol egy tavacska és a partján emelkedő Szent Hubertus fakápolna teszi még festőibbé a látványt.

A Dám Pont attrakciói, köztük az hangzuhany és a középkori vár makettje

Fotó: Vajk Brigitta/turizmus.com

Hangzuhany, szelfifal és vármakett

De időzzünk még kicsit a Dám Pontban, ahol akár esős időben is órákig el lehet nézelődni, újabb és újabb érdekességeket felfedezni. Sokat tudhatunk meg például a vadászrítusok szabályairól, Tamási híres fáiról, köztük a legendás Vas Gereben emlékfáról, a helyi népviselet egyedi darabjairól, így a pilléről és a tutyiról, vagy akár a környék híresebb várairól.

A hangzuhany például azt a célt szolgálja, hogy aláállva képzeletben egy szarvasbőgés helyszínén teremhetünk, és a megfelelő gombot megnyomva a gímszarvas bőgésében, vagy a dám barcogásában „fürdőzhetünk”.

A szelfifalnál a dámvad életnagyságú fotója mellé állhatunk, s egy QR-kód segítségével pillanatok alatt elküldhetjük ismerőseinknek az állattal közös képet, mint üdvözletünket Tamásiból.

Tamási középkori várának makettje igazi különlegesség, hiszen csak egy XVII. századi rézmetszetnek köszönhetjük, hogy ma is gyönyörködni tudunk hajdani fényében. A kiállításon látható makett, valamint a város 700. évfordulójára, 2015-ben készült számítógépes rekonstrukció alapján szinte kézzelfoghatóvá válik a várhegyet hajdan uraló épületegyüttes.

Mikor a Rákóczi-szabadságharc után a leromlott állapotú várat lebontották, a köveiből épült fel többek közt a Miklósvári Esterházy-vadászkastély, az egykori pompás, Európa-hírű vadászlakomák színtere. A magántulajdonban lévő barokk épület jelenleg is az ország egyik legszebb és legjobb állapotban megmaradt vadászkastélya.

A vendéglátók balról jobbra: Czink Judit, a Művelődési Központ igazgatója, Kudari Hedvig, a Dám Pont létesítményfelelőse, Porga Ferenc polgármester

Fotó: Vajk Brigitta/turizmus.com

Az Esterházyak vadaskertje

A XIX. században, az Esterházy-birtok virágzásának idején a jelenlegi vadrezevátum Tamási felé eső oldalán volt Magyarország legnagyobb, 25 ezer holdas vadaskertje, ahol Európa vezető politikusai, diplomatái, grófok, bárók, nem ritkán uralkodó fők vadásztak, s a vadászatokat – volt olyan, ahol ezernél is több nagyvadat ejtettek el – fényes lakomák, vigasságok kísérték.

Napjainkban ezt a területet a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. gondozza és működteti, s a nagyközönség előtt is nyitva álló vadasparkjában a magyarországi erdők valamennyi nagyvadja (dámszarvas, gímszarvas, őz, muflon, vaddisznó) megtekinthető. A minél teljesebb élmény érdekében a látogatók földbe süllyesztett leskunyhók speciális üvegén keresztül, egészen közelről kísérhetik figyelemmel az állatokat. A vadaspark több pontján információs táblák segítenek beazonosítani a tolnai erdőségek növény- és állatvilágát.

A leghíresebb állat természetesen a dámszarvas, és a Gyulaji Rezervátum erdejében továbbra is Európa egyik leghíresebb dámvadállománya található, ahonnan mind a mai napig rekorder trófeák kerülnek elő. A jelenlegi világranglistán az első 50 dámtrófea 60 százalékát teszik ki a magyar dámlapátok.

A hajdani vadlakomák hangulatát idézte meg az a pompás dámebéd – vadhúsleves, erdei gombás dámragú kapros túrós galuskával, desszertnek meggyes-mákos és meggyes-túros rétes –, amellyel a vendéglátók kedveskedtek nekünk a dámvad rezervátum szívében elhelyezkedő Óbiródi Vadászházban, az egykori pártállami vezetők kedvelt vadászterületén.

Örményi János, a Tourinform-iroda vezetője a hajdani fényes vadászatokról mesél a Dám Pontban

Fotó: Vajk Brigitta/turizmus.com

Élhető város az aktív turizmusért

Ahogy azt látogatásunkkor megtapasztaltuk és vendéglátóink is felhívták rá a figyelmet, Tamásiban a legfőbb érték a béke, a csend és a harmónia a természettel. Turisztikai fejlesztéseik is ezt a célt tartják szem előtt, az aktív turizmus számos válfaja űzhető itt, köztük is elsősorban a horgász- és a vadászturizmus, de a természetjárók, a kerékpárosok, a vízi és a lovas turizmus szerelmesei is megtalálják itt a számításaikat.

Több kerékpáros fejlesztés valósult meg a közelmúltban: elkészült a Tamásit Párival összekötő 6 km-es, valamint a Tamási és Regöly közötti 10,4 km-es kerékpárút, amely a nemzetközi fontosságú vízimadár-élőhely, a lenyűgöző Pacsmagi-tavak mellett vezet.

Már folynak az előkészületei a következő nagyléptékű fejlesztésnek, mely révén Tamási is becsatlakozhat a balatoni kerékpárút-hálózathoz, s még közelebb kerülhet azon céljához, hogy a Balatonra érkező aktív turisták fókuszába kerüljön.

Mint azt Porga Ferenc polgármester hangsúlyozta, nem a tömegturizmus a cél, arra viszont odafigyelnek, hogy a város és a környék turisztikai szolgáltatói – éttermek, vendégházak, kézművesek, helyi termelők – bevonásával szélesítsék, színesítsék a kínálatot.

S bár a városnak még nincs szállodája, addig míg keresik a lehetőségeket és a megfelelő beruházót, a színvonalas vendég- és vadászházak, magánszálláshelyek mintegy 500 főnek tudnak jelenleg komfortos, kényelmes szállást biztosítani.

A kilátót indaszerűen ölelik körbe az akáctörzsek

Fotó: Tourinform-iroda/Tamási

Túrapont és zöld út a kilátóhoz

Az aktív turizmushoz kicsit visszatérve nem maradhat bemutatás nélkül a legfrissebb ökoturisztikai fejlesztés másik két főszereplője, a megújult kilátó és a fürdő melletti szolgáltatóközpont, a hamarosan megnyíló Túrapont, amely amellett, hogy egységes rendszerbe fogja a turisztikai szolgáltatásokat – büfével, ajándékbolttal, Tourinform-irodával, akadálymentes mosdókkal és vendégtérrel –, tájékoztat a város turisztikai programjairól, továbbá kiegészíti a termálfürdő szolgáltatásait.

A Túraponttól kellemes sétával elérhető kilátóhoz egy különleges interaktív túraút vezet, amely mentén a különféle fantázianeveket viselő állomások – Érzékek ösvénye, Választás ösvénye, Pihenés ligete, Fészekhinta stb. – mindegyike tartogat valami érdekességet, játékot, esetleg fejtörő feladatot.

A tizenhárom méter magas kilátó megújításánál fontos szempont volt, hogy a természethez és saját környezetéhez jobban illeszkedő anyagokkal legyen rekonstruálva, ezért szinte indaszerűen ölelik körbe az akáctörzsek, organikus megjelenést adva a szerkezetnek.

 

Impozáns fürdő és Aktív Park

A város fő vonzereje, a várhegy alatt található fürdő – a megye legnagyobb termálfürdőjeként – héthektáros zöldterületen fekszik.

2017-ben teljes körű felújításon esett át, mely fejlesztés az úgynevezett ability program része volt. A program eredményeként a kerekesszékes és mozgáskorlátozott vendégek a fürdő szolgáltatásait ugyanúgy igénybe tudják venni, mint ép társaik.

A fejlesztés részét képezte – az élményelemekkel felszerelt, modern fedett helyszín mellett – a hatalmas, modern szaunavilág kialakítása is, melynek révén a fürdő igazi 3 generációs attrakció lett, ahová a gyermekeket az élményelemek és a csúszdák, az idősebb korosztályt az 52 C-fokos, mozgásszervi panaszokra kiváló gyógyvíz, a fiatalokat pedig főként a népszerű szaunaszeánszok és az alkalmankénti éjszakai fürdőzések csalogatják be.

A városvezetés persze itt nem áll meg, mint mondták, folyamatban van az évi 160-180 ezer látogatót vonzó fürdő gyógyhellyé minősítése, továbbá hamarosan elkezdődik a kültéri medencék felújítása is. A tervekben új élményelemek is szerepelnek, többek között nagyobb csúszdapark létrehozása, de felújítják a kiszolgálóhelyiségeket, az öltözőket, a vizesblokkokat, és a parkolót is.

A fürdő hangulatos teraszáról kellemes panoráma nyílik a környékre: az egyik oldalon a várhegy emelkedik a felújított kilátóval, a másik oldalon a frissen épült Aktív Park látványa fogad. Érdemes ezt is kipróbálni, főleg, ha családdal érkezünk: korosztályonkénti játszóterek, rekortán futópálya, szabadtéri trambulin és kondipark várja a mozogni vágyó gyermeket és felnőttet.

A város fő vonzereje, a termálfürdő évente 160-180 ezer látogatót fogad

Fotó: Tourinform-iroda/Tamási

Piknik a Levendulásban és egy kanálka egészség

Tamásiban tett első – és remélhetőleg nem utolsó – látogatásom alatt annyi érdekességet és számomra eddig ismeretlen csodát fedeztem fel, hogy azon már nem is lepődtem meg, hogy az ország egyik legnagyobb, 26 hektáros levendulafarmja is itt található. A település levendulatermelői csak egy fajtával foglalkoznak, a valódi, más néven francia levendulával (Lavendula Officinalis), ugyanis a szépsége mellett ez az egyik legjobb minőségű olajat adó levendula.

A farmon terül el Magyarország egyik legnagyobb egybefüggő levendulatáblája: egyedülálló 5 hektáros lila tenger, ahol évente pikniket rendeznek, csak a kosarunkat és a plédünket kell magunkkal vinnünk. Mint azt a Facebook-oldalukon írják, a június 26-i Piknik a Tamási Levendulában esemény idén kicsit másképp zajlik a megszokottnál, mert a Covidra való tekintettel rendezvényt most nem tartanak. A látogatót viszont szívesen várják, aki egy csokor levenduláért vagy csupán a nyugalomért érkezik.

Szintén helyi termelők munkáját dicséri a Szedrem cégér alatt futó családi vállalkozás. Ízletes és nem utolsósorban igen egészséges termékeik alapja feketeszeder-ültetvényük termése, melyből prémiumminőségű levek, dzsemek, szörpök és őrlemények készülnek különféle ízesítéssel.

A Miklósvári parkerdő tavacskája partján emelkedő Szent Hubertus fakápolna festői látványt nyújt

Fotó: Tourinform-iroda/Tamási

Jeles rendezvények, hagyományok

A város rendezvénynaptárában éves szinten mintegy 125 esemény biztosít a helyieknek és a látogatóknak változatos és gazdag programkínálatot. A legnépszerűbbek között ott találjuk a Trófea Vadgasztronómiai Fesztivált, amelyet az erdő vadbősége, s az itteni vadászatok történelmi múltja keltett életre mintegy másfél évtizede, s amely június első szombatján népesíti be a Miklósvári parkerdőt. (A rendezvény a Covid-helyzet miatt legközelebb 2022-ben lesz megtartva.)

De még ennél is nagyobb múltra tekint vissza az augusztus 20-i ünnepségekhez kapcsolódó Tamási Lovasnapok, melyet immár 62. alkalommal tartanak meg, így ez az ország egyik legrégebbi folyamatosan megrendezett lovas eseménye.

Aki pedig a zamatos tolnai borokat szeretné jobban megismerni, szeptember 10–11-én ott a helye a Tolnai Borok Éjszakáján és a Tamási Szüreti Napokon, sőt akár a szüreti futóversenyre is benevezhet.