Tapasztalatcsere az észak-magyarországi klaszterben

Szerző: Mentusz Károly

Forrás: turizmus.com

 2019. február 20. 09:02

A turizmus nemcsak szakmai, gyakorlati tudást, hanem megfelelő magatartást is követel - hangzott el az Eszterházy Károly Egyetemen tartott konferencián.

Az Észak-Magyarországon tevékenykedő turisztikai szolgáltatók, az egyetemmel partner vállalkozók, továbbá az ágazat más szereplői és hallgatók találkoztak egymással. A program jó lehetőséget nyújtott arra is, hogy az idegenforgalomhoz kapcsolható szakon tanuló hallgatók megismerkedjenek azokkal a partnerekkel, akik a gyakorlati képzés helyszíneit biztosítják nekik. A konferencia egyben karrier-napot is jelentett a fiataloknak, akik az önéletrajzíráson, illetve próbainterjún is részt vehettek.

Domjánné Nyilzsalovszki Rita, az egyetem turizmus tanszékének vezetője bevezetőjében hangsúlyozta, hogy Észak-Magyarországon évről évre kiemelkedő eredményeket érték el az idegenforgalomban. A régió turisztikai potenciálját azonban a jövőben még jobban ki kell használni. Ezért is fontos, hogy az egyetem és a partnerei közötti együttműködést tovább erősítsék a szakemberképzésben.

A konferenciát az intézmény barokk kápolnájában tartották

Fotó: Mentusz Károly

Ezután Hegedűsné Majnár Márta, az Eger Városi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője a hevesi megyeszékhelyen jelenleg is  tartó fejlesztéseket ismertette. Ezek pályázati-, kormányzati-  és önkormányzati támogatásokkal valósulnak meg.  A Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának osztályvezetője Nagy Júlia azt emelte ki, hogy tavaly a különböző programjaikon több mint 172 ezer fizető vendéget fogadtak. Az árbevételük pedig 25 és fél millió forinttal nőtt. Két új szálláshelyet adtak át, és két országos elismerést nyertek el. Ebben az évben több helyszínen interaktív tanösvényeket fejlesztenek és szálláshelyeket is kialakítanak.

Az immár több mint egy évtizede eredményesen működő Szallas.hu értékesítési menedzsere Bán Dóra arról beszélt, hogy 3,3 milliárd forint árbevételű céggé fejlődtek. Kiemelte a román együttműködésüket is. 2019-ben további húsz százalékos szálláshelybővülésre számítanak.

A klasztertalálkozóra eligazító plakátot is készítettek

Fotó: Mentusz Károly

A 2016 ősze óta tevékenykedő Magyar Fürdővárosok Szövetsége fontos szerepet tölt be az egészségturizmusban - ezt méltatta  prezentációjában Szabó Zoltán, ügyvezető elnök. - Észak-Magyarország gyógyvizekben is gazdag, amelyet igyekeznek hasznosítani. A szövetség szellemi műhelyként tudományos kutató intézetet is működtet. Ma már évente nyár egyetemet rendeznek, idén májusban pedig Tatán nemzetközi konferenciát tartanak.

Az előadásokat követő kerekasztal beszélgetésen a turisztikai szakmai- és gyakorlati képzésről, a szolgáltatók és a hallgatók véleményeiről hallgattak meg észrevételeket. Elhangzott, hogy az idegenforgalom folyamatos megújulást, a nyitottságot és a kreativitást jelent. A szolgáltatóknak ezért pontosan ismerniük kell a piaci, a fogyasztói igényeket, miután óriási versenyben dolgoznak. Folyamatosan tervezik a jövő termékeit, amelyekkel a piacra lépnek. Ehhez pedig fontos az akaraterő, az emberi motiváció, a problémamegoldó képesség fejlesztése is. Felhívták a figyelmet a szakmai idegen nyelvi oktatás elmélyítésére, valamint a szép magyar beszéd használatára is.