Tavaszváró barangolás a Mátra alján

Forrás: turizmus.com

 2020. március 03. 16:57

A fenti címmel indította idei egynapos programját a Mátra Jövője Turisztikai Egyesület. A programban Detk, Kisnána, Abasár és Gyöngyös szerepelt.

Az egyesület évek óta szervez olyan programokat, melyekben a vendégeknek egy napon több települést mutatnak be.

A szezonnyitó kalandozásban olyan települések kaptak helyet, amelyek korábban még nem szerepeltek a kínálatban – mondta Kápolnai Nagy Ágnes, az egyesület elnöke.

Fogadás Detken

Fotó: Mátra Jövője Turisztikai Egyesület

Detket némi túlzással a Mátra kamrájának lehetne nevezni. Olyan kuriózumok található itt, mint például a Detki Chili és Kendertanya. Bemutatkoztak a Detki Almárium olajai is, a vendégek megízlelhették többek között a különleges málnaolajat.

Mátrai település nincs bor nélkül, így a programnak helyet adó Detki Mentaház tulajdonosa, Katona Ágnes a családi borászat termékei mellett bemutatta a szálláshelyként és rendezvényhelyszínként is funkcionáló házat.

A látogatók a Tarródy–Gosztonyi-kastély felújításra váró épületébe is bepillantottak. A kóstolók után a résztvevők megnézték a Régészeti Múzeumot és település különleges köztéri szobrait.

A detki kenderpesztó

Fotó: Mátra Jövője Turisztikai Egyesület

Kisnána vára legendáival a Mátra különleges színfoltja. A 3D vetítésen a vár építésének történetébe kaptak bepillantást a vendégek, majd egy séta során megnézték a kőtárban Magyarország legnagyobb opálját és a kilátást a torony teraszáról.

Abasáron Kazsu Attila polgármester kalauzolta a vendégeket, Aba Sámuel szobránál kezdték az ismerkedést. A templom után a Bolt-tetői ásatás helyszínére vezetett a séta, a tervek szerint Aba Sámuel sírjának a feltárása és a királyi központ feltárása országos jelentőségű látogatóhely lehetne. Az Aba Sámuel történelmi pince egy évvel ezelőtt került az önkormányzat tulajdonába.

A napot Gyöngyösön fejezte be a csapat, a 24-es út mellett egy új borászat nyitotta meg kapuit. A Dominium borászat szálláshelyet is kialakított az épületben.

Magyarország legnagyobb opálja Kisnánán található

Fotó: Mátra Jövője Turisztikai Egyesület

Kápolnai Nagy Ágnes hozzáfűzte: a Mátra Jövője Turisztikai Egyesület védjegyévé vált Mátrai Múzeumok Éjszakája autóbuszos programot cserélik fel fokozatosan más programokra. Így egész évben tudnak különleges programokat kínálni, terveik szerint lesznek tematikus útjaik is, ahol például a Mátra szakrális értékeivel ismertetik meg a vendégeket. Fontosnak tartják, hogy olyan települések is helyet kapjanak a kínálatban, melyek eddig kevéssé voltak ismertek a turisták előtt.