Kétmilliárd forintból építi az önkormányzat a Bábolna Strand- és Termálfürdőt. Télen már fürödni lehet három medencében, jövő nyárra pedig elkészül a strand is.

A Bábolna Strand- és Termálfürdő építése elérte az ötvenszázalékos készültségi szintet. Hamarosan kezdődhetnek a belső munkálatok, illetve az épületek külső színezése is. Idén év végén a három téli medencében, jövő májustól pedig a nyári részben mártózhatnak meg a fürdőzők - írja a kisalfold.hu.

Kétmilliárd forintból épít az önkormányzat strand és termálfürdőt, a beruházás egy részét hitelből, másik részét önkormányzati pénzből fedezik. Horváth Klára polgármester a lapnak elmondta, a víz, amely a medencékbe kerül, a mozgásszervi, a nőgyógyászati és a csontosodási betegségekre hat kedvezően.

50%-os készültségben van a Bábolnai Strand- és Termálfürdő

Fotó: A fürdő Facebook-oldala

A téli időszakban két gyógyvizes és egy termálvizes medence lesz elérhető (ez már idén ősztől), míg nyáron ez kiegészül egy 200 négyzetméteres élmény- s egy gyerekmedencével, illetve egy pancsolóval (2020 nyarától).

Az épületben továbbá kialakítanak kávézót, éttermet, szaunát, masszázshelyiséget, öltözőket, büfét. Kiserőművet is építettek a fürdő mellé TOP-os támogatásból, amely leválasztja az egyik kút vizéből a benne található metánt, s az ott felszabadult elektromos energiát és hőt pedig a sportcsarnok, a főzőkonyha, valamint a strand- és termálfürdő üzemeltetéséhez használják majd fel.

 

KAPCSOLÓDÓ

Strand- és termálfürdő épül Bábolnán

A fürdő téli-nyári üzemmódban működik majd, télen 250 fő, nyáron 500-600 fő befogadására lesz képes.

 

 

KAPCSOLÓDÓ

Hasznosítják a bábolnai termálvizet

A bábolnai gyógy-és termálfürdő megvalósításának első lépcsőjeként két és fél kilométeres távvezetéket épít az önkormányzat, ezzel a kutak fúrása után 33 évvel megkezdődik a település termálkincsének hasznosítása.