Tematikus családi programokkal és korlátlan büféebéddel vár a Lázár Lovaspark

Forrás: turizmus.com

 2021. szeptember 29. 12:30

Budapesttől 35 kilométerre bújik meg a Lázár Lovaspark, ahol idén minden hétvégén tematikus családi programokkal és hagyományőrző lovasbemutatókkal várják az érdeklődőket. Az idén 20 éves park igazgatója, Darázs György mesélt nekünk a koronavírus utáni időszak kihívásairól és újításaikról.

A Lázár Lovaspark 9 hektáros területén az utóbbi években egyre több fejlesztés és új szolgáltatás jelent meg, hogy ezzel is vonzóbbá tegyék a Budapestről is könnyen elérhető rendezvényhelyszínt. 2019-ben nyílt meg a Lazareum múzeum és bemutatóterem, idén pedig a Tornácos csárdát is felújították, amit Lovas teremnek neveztek el, mivel a tornác beépítésre került és az elegáns megjelenést a falikárpitokon elhelyezett lovas festmények jelentősen befolyásolják. Ugyan a koronavírus az egész vendéglátó-szektort megtépázta, a Lázár Lovaspark ottjártunkkor tele volt, több céges rendezvényt is tartottak egyidejűleg, de hozzá kell tenni, hogy ez az egész év legerősebb hétvégéje volt.

Darázs György, a lovaspark igazgatója mesélt nekünk az idei szezonjukról és az év további részére várható látogatottságról: “Ha csak az utolsó hétvégénket nézzük, akkor azt mondhatom, hogy péntek reggel bementünk dolgozni és vasárnap estig bent is maradtunk. Ezalatt négy teltházas előadást tartottunk a fedett lovardában A boldogság szövetségéből, ami egy új magyar családimese-musical. Ezen kívül hét vagy nyolc céges rendezvényünk is volt, érkeztek kisebb turistacsoportok is és volt egy esküvő, illetve egy születésnapi ünnepség is a lovasparkban.”

lazar

A magyar lovas hagyományokat felidéző lovasbemutatók mellett a gyerekeket pónilovaglással, játszótérrel, erdei kocsikázással várják

Fotó: Lázár Lovaspark

Az igazgató hozzátette, hogy ugyan “nem volt egy rossz nyarunk, de a MICE szegmens nehezen indult el a rossz idő miatt, így a céges rendezvényekre csak nyár végén kezdték el lefoglalni a helyszínt.” Ettől függetlenül jó nyarat zártak, szeptemberben pedig megérkeztek a rég várt céges rendezvények és egy-egy külföldi csoport is. Ezen kívül idén tudták pótolni azokat az esküvőket amik tavaly elmaradtak, vagy elhalasztották őket, így pedig az esküvőszezon is egészen október közepéig elhúzódik majd.

A legnagyobb kihívást a Lázár Lovaspark számára - a legtöbb szolgáltatóhoz hasonlóan a szakmában - a munkaerőhiány jelenti. Szerencsére a dolgozóik keménymagja a koronavírus járvány alatt is megmaradt, ezen kívül pedig egy felkészült, bejáratott beugrós csoportjuk is van, akik a nehezebb időszakokban segítik munkájukat. Azok a korábbi felszolgálóik is, akik a járvány és a lezárások alatt pályát módosítottak, egy-egy rendezvény, hétvégi tematikus nap lebonyolításában segítenek még.

lazar

A hétvégi programokra most már a lovaspark saját online felületén is lehet jegyet váltani

Fotó: Lázár Lovaspark

A Lázár Lovaspark most elsősorban a céges rendezvényekre koncentrál, de a MICE szegmens mellett a családi, kiscsoportos és egyéni vendégekre is nagyobb fókuszt helyeztek tavaly és idén is. A hétvégéken egy-két napos tematikus családi-kirándulós programokkal várják az érdeklődőket, ahol mindenki megtalálhatja a számára megfelelő szórakozási lehetőséget.

A magyar lovas hagyományokat felidéző lovasbemutatók mellett a gyerekeket pónilovaglással, játszótérrel, erdei kocsikázással várják, a felnőttek pedig megtekinthetik a Lazareum múzeumot, amely látványos filmekkel és kiállítással mutatja be a kocsi, a magyar lovassport és a Lázár testvérek sportpályafutásának történetét. Az egész családnak érdekes lehet a falusi udvar is, ahol az őshonos háziállatokat tekinthetik meg.

A tematikus hétvégéken korlátlan büfészolgáltatással várják a vendégeket, ahol szezonhoz igazodó ételekkel-italokkal készülnek. Ha valaki ezzel nem szeretne élni, a programok mellett ugyanúgy megvásárolhatja az ételeket a büfében: a gulyást, kemencés lángost, pogácsát, rétest. Az idei évben készültek már az eper-spárga szezonra tematikus ételekkel, volt a grillszezon is, de a következő hetekben is több érdekességgel készülnek.

lazar

A tematikus hétvégéken korlátlan büfészolgáltatással várják a vendégeket, ahol szezonhoz igazodó ételekkel-italokkal készülnek

Fotó: Lázár Lovaspark

 

Októberben az Oktoberfesthez hasonló sörfesztivállal várják a látogatókat, ahol kézműves söröket, bajor és magyar ételkülönlegességeket kóstolhatnak, míg novemberben két hétvégén át tartanak Márton-napi vigadalmat.

lazar

A Tornácos csárdát idén újították fel

Fotó: Lázár Lovaspark

Ezeken a tematikus napokon nem csak liba-fogásokat ehetnek a vendégek, de több pincészet újbora is bemutatkozik. Az állandó beszállítók közül több borász is jelen lesz a programokon, hogy saját maga mutathassa be az újborokat.

A hétvégi programokra ráadásul most már a lovaspark saját online felületén, kedvezményesen vásárolhatnak belépőt a látogatók, akár bank- vagy szépkártyával is.