Templomrekonstrukció Mezőtúron

Forrás: Magyar Építők

 2018. május 15. 14:03

Jobban elérhetővé teszik a turisták számára Mezőtúr közel 250 éves, 4 ezer főt befogadni képes református templomának tornyát.

A beruházás során a 3 ezer ülő- és ezer állóhelyes műemléki védettségű templomban 1500 négyzetméteren felújítják a tetőt, 2230 négyzetméternyi homlokzati felületet helyreállítanak, restaurálják a padokat, valamint összesen 1100 négyzetméteren fejlesztik a torony belső terét, hogy könnyebben el tudják érni a turisták. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei város református egyházi intézmény fejlesztését a fővárosi Hód 2000 Építőipari Kft. végzi el nettó 192 millió forintból – derül ki a közbeszerzés adataiból.

A mezőtúri az egyik legrégebbi református templom Magyarországon

Fotó: lokalista.hu

A hazai református élet egyik központjának számító Mezőtúron többször újra kellett építeni a templomot, mivel a török háborúk idején több alkalommal lerombolták. A nagytemplomot mai formájában a 18. század végén, Hacker József építőmester vezetésével alakították ki, majd az 1840-es években alakították át klasszicista stílusban. A gyülekezet zenei életét egy 1854-ben átadott orgona alapozza meg a templomban. Az épület a két világháborúban súlyos sérüléseket szenvedett el, 1944-ben leégett tetőzetét pedig csak 1984-ben tudták helyreállítani.