Tirolban a hét végéig lavinaveszéllyel kell számolni

Forrás: MTI

 2017. január 10. 12:03

Legalább a hét végéig még kritikus lesz a lavinahelyzet a nyugat-ausztriai Tirol tartomány hegyeiben, a kétezer méter feletti területeken továbbra is hármas szintű a figyelmeztetés a lavinaveszélyt jelző ötfokozatú skálán - közölték az illetékesek kedden.

"A hétre vonatkozó időjárási viszonyokból arra lehet következtetni, hogy továbbra sem lesz jobb a helyzet" - nyilatkozta Rudi Mair, a tiroli lavinaszolgálat vezetője kedden az Ö1 osztrák közszolgálati rádiónak.

A szél nagyobb hótömegeket hordott össze már a múlt héten, az így létrejött hórétegek pedig akár kis terhelése hatására megindulhatnak. Elsősorban a hegygerinchez közeli részek és a meredek hegyoldalak árnyékos fele lehet veszélyes.

A tiroli lavinaszolgálat figyelmeztetése szerint elsősorban a szélhordta hóval borított területek a veszélyesek, hiszen itt a hótömegek kis súly alatt is megmozdulhatnak. Ráadásul ezeket a részeket nehezebb felismerni, hiszen már friss hó hullott rájuk.
A síelőknek azt tanácsolják, hogy maradjanak a biztonságosként kijelölt pályák 2000 méter alatti részén.

 

Az ország nyugati felén az elmúlt napokban nagy mennyiségű friss hó esett. Az osztrák meteorológiai központ (ZAMG) előrejelzése szerint kedden országszerte feloszlanak a felhők, de estére Tirolban, Salzburgban és Vorarlbergben további havazás várható.

Kapcsolódó cikkek

Síelés Ausztriában

2014. december 04.