Közel két évtized után új elnöke van a Magyar Fesztivál Szövetségnek
Forrás: turizmus.com
2021. szeptember 08. 14:19
Elsőként az elnöki beszámolót hallgatta meg a tagság az elmúlt időszak történéseiről a leköszönő elnök előadásában. A gazdálkodásról szóló beszámolóban elhangzott, hogy a Magyar Fesztivál Szövetség évről évre erősödni tud pénzügyi tekintetben is. A közgyűlés egyhangúan fogadta el a beszámolókat, terveket - tájékoztatta lapunkat közleményében a szövetség.
A szövetség alapszabálya szerint a választott tisztségviselők mandátuma három évig érvényes, ez idő leteltével új tisztségviselőket választ a közgyűlés. A jelölési folyamat már augusztusban megkezdődött, melynek eredményeképp három elnökjelölt, négy alelnök jelölt és négy felügyelő bizottsági jelölt indult a választáson.
A jelöltek bemutatkozásai után következett a titkos szavazás, melynek eredménye a következő:
A Magyar Fesztivál Szövetség új elnöke Borsa Kata. Két alelnök segíti a következő három évben az elnök munkáját Horváth László és Szigetvári József személyében.
![]() |
Az új elnök, Borsa Kata, a szövetség két új alelnöke, Horváth László és Szigetvári József társaságában |
Fotó: MFSZ |
A felügyelőbizottságban a tagság újra választotta Gál Gábort (FB elnök), Bak Lajost és Rózsa Zoltánt (FB tagok).
Az újonnan megválasztott elnök, a győri Öt templom fesztivál művészeti vezetője így nyilatkozott: „Egy közel húsz éves múltra visszatekintő, több mint 200 tagot számláló szakmai szervezet vezetőjének lenni, különösen Márta István utódaként, több szempontból nagy kihívás. A Magyar Fesztivál Szövetség a Kárpát-medence legjelentősebb és legsokoldalúbb, fesztiválszervezőket tömörítő közössége.
![]() |
Borsa Kata, az MFSZ új elnöke |
Fotó: MFSZ |
A szavazást megelőző beszédemben is hangsúlyoztam, a legfontosabbnak azt tartom, hogy egy ilyen civil szakmai szövetség vezetője olyan ember legyen, akiben a tagság őszintén bízik, és aki megítélésük szerint a tapasztalataival, kapcsolataival és főleg a munkájával a közösség javát tudja majd szolgálni" - hangsúlyozta Borsa Kata.
A közgyűlés módosította a szövetség alapszabályát, lehetővé téve a tiszteletbeli elnöki státusz létrehozását, így lehetővé vált, hogy Márta István tovább segíthesse tapasztalatával a szervezetet.
A szokásokhoz híven ezúttal is díjátadó ceremónia keretében vehették át elismeréseiket a minősített fesztiválok, valamint egy új, különleges elismerést vehettek át azok a fesztiválok, akik a 2020-as cseppet sem könnyű évben helyt tudtak állni, életben tartották a fesztiválszakma lángját a pandémiától sújtott helyzetben.
Minősítést kaptak:
- Tánc XXII. - Kortárs Nemzetközi Táncfesztivál
- Vidor Fesztivál
- Zempléni Fesztivál
- Waldorfeszt
Fesztiválhelytállás 2020 elismerésben részesültek:
- Debreceni Virágkarnevál - másképp 2020.
- Köztivál Piknik
- Mesterségek Ünnepe
- Muzsikál az erdő
- Országos Farsangi Fánkfesztivál
- Ördögkatlan
- Öt Templom Fesztivál online
- Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál - Százhalombatta
- Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál - Szigetszentmiklós
- Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál - Tököl
- Szegedi Szabadtéri Játékok