Tizedszer lesz Kutatók Éjszakája, ingyenes programokkal

Forrás: turizmus.com

 2015. szeptember 08. 14:51

Szeptember 25-én számos egyetem, kutatóintézet, ipari kutatóhely, tudományos ismeretterjesztéssel foglakozó intézmény nyitja meg kapuit, és várja a látogatókat érdekes, erre a napra időzített programokkal.

Idén 10 éves az Európai Unió által kezdeményezett rendezvénysorozat, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a kutatói pályára, a műszaki és természettudományok tanulásának és oktatásának fontosságára. Az Európai Unió megbízásából, a Marie Skłodowska-Curie program keretében, egy konzorcium szervezi a magyarországi programokat. Az eseménysorozat hagyományosan legnagyobb vállalati partnere, az Ericsson Magyarország Kft. egy új világrekord felállítását tűz ki célul.  A cég K+F Központjába látogató gyerekek és felnőttek saját kezükkel készíthetik el firkabotjukat, amely - több száz társával együtt - rajzolja majd meg a világ legnagyobb roboskicc képét.

 

A rendezvénysorozat számos eleme kapcsolódik az UNESCO által 2015-re meghirdetett Fény Éve akcióhoz. Az Óbudai Egyetemen ki lehet majd próbálni sebészeti robotokat, valamint speciális szemüvegen keresztül szemlélhetjük a virtuális valóságot. Látványos kísérleteket csodálhatnak meg a látogatók a Klebelsberg Kultúrkúriában.

A Planetáriumban a meteoritok nyomába eredhetnek az arra kíváncsiak, és a körfolyosón Marie Curie ösztöndíjasok irányításával haladhatnak végig egy nagyon érdekesnek ígérkező tanösvényen.

Budapesten kívül az eddig ismert programok Békéscsabán, Miskolcon, Nyíregyházán, Salgótarjánban, Szegeden, Szekszárdon, Szolnokon, Szombathelyen, Tatabányán, Zalaegerszegen kerülnek sorra, és a részt vevő helyszínek száma még növekedni fog.

A programokon történő részvétel ingyenes, bár néhány program esetében regisztrációhoz van kötve. A teljes programkínálat megismerése érdekében érdemes gyakran felkeresni a folyamatosan fejlődő, alakuló www.kutatokejszakaja.eu weboldalt.

Szeptember 25-én délutántól várják a szervezők a látogatókat az összes programhelyszínen.