Több ezer látogatót vonzott a Transilvania Motor Ring

Forrás: transindex

 2018. november 13. 16:36

Az önkormányzat szerint a pálya növelni fogja a térség turisztikai vonzerejét, hiszen ez különleges helyszín a motoros sportok kedvelői számára.

Az Erdélyben egyedülállónak számító marosvásárhelyi Transilvania Motor Ring a legnagyobb – 35 hektáron elterülő – motorsport-komplexum Romániában. A november 10-én megrendezett nyitó rendezvény már előfoglalásokat is hozott a 2019-es évre.

Már folyamatban vannak a tárgyalások az itt tartandó, jövőbeli országos és nemzetközi versenyekről a Román Autóklub, valamint a Román Autósport Szövetség és a Motorsport Szövetség képviselőivel. Mostanáig 37-en jelezték, hogy szeretnének ezen a helyszínen rendezvényt szervezni a 2019-es évben, reméljük minél több megvalósul ebből– mondta Thomas Moldovan, a Transilvania Motor Ring menedzsere.

Azt remélik, a térség turisztikai vonzerejét is növeli majd az új pálya

Fotó: transindex.ro

A Transilvania Motor Ring pályájának hossza 3 708 méter, szélessége 11-14 m között változik. A komplexum részét képező adminisztratív épületek biztosítják a versenyekhez szükséges felszerelést és a működtetést. A versenyzők számára 11 boksz és bokszutca, két mellékhelyiség, hat iroda és a csapatok számára fenntartott munkaszobák állnak rendelkezésre. A lelátó 1 428 férőhelyes. A sokszoros román bajnok, Titi Aur autóversenyző szerint ez Románia első igazi autóversenypályája, amely rendelkezik minden feltétellel, ami szükséges az igazi motorsporthoz.

A Transilvania Motor Ring megépítése 55 millió lejbe került, a beruházás megvalósítására a 2007-2013 közötti Regionális Operatív Program keretében nyert támogatást a Maros Megyei Tanács. Az elmúlt időszakban ez volt a megyei önkormányzat egyik legnagyobb beruházása.