Több mint százezren látták már a Rubens-kiállítást

Forrás: turizmus.com

 2020. január 28. 15:43

Tavaly október végi megnyitása óta már több mint százezren tekintették meg a Rubens, Van Dyck és a flamand festészet fénykora című kiállítást a Szépművészeti Múzeumban.

A nagy érdeklődésre való tekintettel február közepéig látogatható tárlat a hét minden napján, így hétfőn is nyitva tart, az utolsó három hétvégén – január 31-től kezdődően, péntektől vasárnapig – pedig este nyolc óráig várja a látogatókat az intézmény.

A csaknem 120 művet bemutató kiállítást október végi megnyitása óta már több mint százezren tekintették meg.

Jan Fyt flamand állat- és csendéletfestő Madárkoncert című festménye is szerepel a kiállításon

Fotó: LIECHTENSTEIN. The PrincelyCollections, Vaduz-Vienna

A kiállításra mintegy negyven nagy közgyűjteményből, többek között a párizsi Louvre-ból, a szentpétervári Ermitázsból, a madridi Pradóból, a washingtoni és a londoni National Galleryből érkeznek műtárgyak. Rubens harminc és Van Dyck közel húsz remekműve mellett más flamand mesterek kiváló alkotásait is megtekinthetik a látogatók.

A tárlaton helyet kapott Van Dyck alkotása, Stuart Mária Henrietta hercegnő esküvői portréja is, amelyet 2018 végén a londoni Christie’s aukcióján vásárolt meg a Szépművészeti Múzeum.