Több mint szomszéd – Magyar Kulturális Hét Pozsonyban

Forrás: MTI

 2017. május 11. 11:56

Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész koncertjével kezdődik június 4-én Pozsonyban a Több mint szomszéd – Magyar Kulturális Hét nevet viselő rendezvénysorozat, melynek egy hete alatt több pozsonyi helyszínen lépnek fel magyar művészek.

A fesztivált hagyományteremtő és hiánypótló céllal hozták létre 2014-ben. A kulturális hetet Magyarország pozsonyi külképviselete és a Pozsonyi Magyar Intézet rendezi a pozsonyi önkormányzat támogatásával. A színes kulturális programot felvonultató, gasztronómiai fesztivállal egybekötött rendezvénynek már első alkalommal is a vártnál is nagyobb közönségsikert aratott és a koronázási ünnepségek mellett az egyik legkedveltebb nyári eseménnyé vált Pozsonyban.

Szabó József, Magyarország pozsonyi nagykövetségének ideiglenes ügyvivője elmondta: a rendezvény elsődleges célja, hogy bemutassa a pozsonyiaknak a magyar kultúra sokrétűségét.

A pozsonyiak az előző évadok alapján már számítanak a rendezvényre, s annak visszajelzései alapján egyértelműen sikertörténetről lehet beszélni.

Molnár Imre, a Pozsonyi Magyar Kulturális Intézet igazgatója eddigi tapasztalataikról elmondta: a kultúra téren is érezni, hogy felfelé ívelnek a magyar-szlovák kapcsolatok, amelyet az is mutat, hogy egyre gyakrabban keresik meg őket szlovák szervezetek magyar kulturális produkciók szerepeltetésének igényével.

„A magyar kultúra nem vendégként van jelen Pozsonyban, hanem itthon van” – szögezte le az intézet igazgatója, aki szerint az idei programkínálatot is ennek alapján válogatták össze.

Pozsony látképe

 

Az események közt komoly- és könnyűzenei koncertek, kiállítások sora mellett balettelőadások és gyerekprogramok is szerepelnek. A műsorból, Molnár Imre a Pro Musica leánykar hangversenyét, a Győri Balett bemutatóját, valamint az Arany János és Madách Imre barátságát bemutató kiállítást emelte ki.

A legtöbb látogatót a négynapos gasztronómiai fesztivál vonzza, amelynek negyven standján az ételek mellett idén hungarikumok bemutatójával, karcagi birkapörkölttel, csíki sörrel és kézműves termékekkel is várják az érdeklődőket.

A kulturális hét keretében, június nyolcadikán egy a visegrádi országok részvételével konferenciára is lesz, amelynek témája az Európai Unió jövője a V4-es országok perspektívájából.