Többlépcsős szigorítás jön péntektől Szlovákiában

Forrás: MTI

 2020. december 10. 11:15

A koronavírus terjedésével összefüggésben korábban hozott intézkedések újabb szigorítását és kiterjesztését jelentette be Igor Matovic szlovák kormányfő, kabinetjének több tagjával és az országos tisztifőorvossal közösen tartott sajtótájékoztatóján Pozsonyban szerdán.

Az intézkedések, amelyek szigorítását a járványügyi helyzet romlásával indokolták, több lépcsőben lépnek életbe már e hét péntektől kezdve, és legalább három hétig maradnak érvényben. Igor Matovic az intézkedések szigorításával kapcsolatban kijelentette: azért kellett a „lockdown” eszközéhez nyúlniuk, mert különböző okokból adódóan nem sikerült megvalósítani az országos tesztelések újabb – decemberre tervezett – köreit, amelyeket a szigorítások alternatívájának szántak.

Az első, már december 11-én hatályba lépő szigorítás az éttermeket és más vendéglátóhelyeket érinti, amelyek már hetek óta csak kültéri teraszaikon tarthattak nyitva, most ezeket is be kell zárni, legfeljebb elvitelre árulhatnak ételt.

Többlépcsős szigorítás lép életbe péntektől Szlovákiában

Fotó: 123rf.com

A szigorítások második – a szállodákat, más szállásadó helyeket és síközpontokat érintő – lépcsője december 14-től lép érvénybe. Ettől az időponttól csak olyan vendégeket fogadhatnak, akik 72 óránál nem régebbi, negatív Covid-tesztet tudnak felmutatni.

A szigorítások harmadik körében, december 21-től az élelmiszerüzletek, gyógyszertárak és a drogériák kivételével minden üzletet és szolgáltatásnyújtó helyet bezárnak, illetve ekkortól szünetet rendelnek el az oktatási intézményekben is. Ez az intézkedés úgyszintén legalább 3 héten át lesz hatályban.

A járvány visszaszorításának szükségességére hivatkozva bejelentették azt is, hogy december 28-tól rendszeres tesztelést kezdenek minden, 500 főnél több alkalmazottal rendelkező gyárban és üzemben.