TOP50 – Ókovács Szilveszter: Az Opera színpadán megannyi világsztárt köszönthetett a közönség

Szerző: Csémi Klára

Forrás: turizmus.com

 2023. április 05. 18:39

Kilencedszer mutatja be a Turizmus.com TOP50-es kiadványa a magyar turizmus meghatározó szereplőit. Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója először szerepel a kötetben.

Kiadványunk idei újítása, hogy tevékenységi kategóriánként csoportosítottuk az ágazat szereplőit. A befektetők, a szálloda- és vendéglátóipar, az utazási piac szereplő és a szakmai szervezetek után most az attrakciókat vesszük sorra – a szerk.

*

„A Magyar Állami Operaház életében az év legnagyobb eseménye vitathatatlanul az intézmény zászlóshajója, az Andrássy úti dalszínház újbóli megnyitása volt. Művészeink és a közönség a csaknem öt évig tartó műszaki modernizációt és műemléki helyreállítást követően visszavágytak az épületbe. Ezt a nézőszámok is jól tükrözik: a márciusi megnyitó óta megtartott 188 előadás több mint 181 ezer fizető nézőt vonzott, ami elképesztő, több mint 96 százalékos kihasználtságnak felel meg. Ez az impozáns méretű, csaknem ezer főt befogadó nézőteret, a helyárakat és a világban zajló tragikus események gazdasági hatásait látva nem kis áldozat a művészetek oltárán. Említést érdemel továbbá az a több mint 60 ezer vendég is, akik az épületbejárások alkalmával gyönyörködnek Ybl Miklós neoreneszánsz mesterművében” – állapítja meg Ókovács Szilveszter.

Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója

Fotó: Emmer László

Mint mondja, a megnyitás óta eltelt alig tíz hónapban megannyi világsztárt köszönthetett a közönség a színpadtechnikájában és akusztikájában egyaránt megújult Ybl-palota színpadán. Plácido Domingo előbb a nyitógálán ragadott karmesteri pálcát, majd Simon Boccanegra szerepét öltötte magára. Erwin Schrott mint Mephisto, Sir Willard White pedig mint Porgy lépett színpadra. Az impozáns sorozat ősszel áriaestekkel folytatódott, amelyeken kis túlzással egymásnak adta a kilincset Fabio Sartori, Anna Netrebko, Sir Simon Keenlyside, Ildar Abdrazakov és Waltraud Meier.

„Igazságtalan volna azonban csak a vendégművészekkel dicsekedni. A társulat szólistái is emlékezetes produkciókat hoztak tető alá az Opera zenekarával és énekkarával karöltve, a Magyar Nemzeti Balett pedig visszahozta a repertoárba a Mayerling című balettet és Seregi László népszerű Shakespeare-adaptációit. Bármit kiemelhetnénk a Hunyadi Lászlótól a Parsifal és a Tosca új bemutatóin át Az istenek alkonyáig. Utóbbi révén 15 év után újra egyben tudtuk előadni a teljes Ring-tetralógiát” – hangsúlyozza a főigazgató.

Nyáron több közös produkció jött létre az operaház és fontos stratégiai partnere, a Margitszigeti Színház jóvoltából. Hagyományos az együttműködés a dalszínház és Balatonfüred városa között az Anna-bál kapcsán, és hasonló jó viszony alakul a Művészetek Völgye szervezőivel, ahova az Opera művészei 2022-ben második alkalommal tértek vissza.

Minden siker ellenére a takarékosság jegyében nehéz döntéseket kellett meghoznia a három játszóhellyel rendelkező Operának is, tekintettel arra, hogy az energia ára az 5-6-szorosára emelkedett. „Fájó veszteség, hogy átmenetileg nélkülöznünk kell az Opera alig egy éve átadott jelmez- és díszletgyártó műhelyeit, operai és zenekari próbáit, valamint gyermekelőadásait most is kiszolgáló Eiffel Műhelyház felnőtteknek szóló, kortárs repertoárját. A fűtési időszakban zárva marad az Erkel Színház, ahol az operaház újranyitását követően az épület felújítására koncentrálunk. Ugyanakkor bizakodunk, hogy az operaház legkorszerűbb technikával működő energetikai rendszere, valamint néhány takarékossági intézkedés – például a hétfői otthoni munkavégzés az adminisztratív munkakörökben és az állami intézményekben bevezetett 18°C fokos fűtési maximum – megteremti a kiszámítható jövő lehetőségét” – fogalmaz Ókovács Szilveszter.

(Az írás eredetileg „A turizmus 50 fontos szereplője & TOP 10 polgármester és fiatal 2022” című kiadványban jelent meg.)