Törökország: többhetes teljes lezárás lép életbe csütörtöktől

Forrás: MTI

 2021. április 27. 09:33

Törökországban csütörtöktől egészen május 17-ig minden korábbinál szigorúbb, úgynevezett "teljes lezárás" lép életbe, miután a koronavírus-járvány mutatói még mindig sokkal magasabbak, mint amit az ország vezetése a turisztikai szezon megkezdéséhez kívánatosnak tart.

Az új intézkedéscsomag április 29-én este 19 órától, megszakítás nélkül egészen május 17-én reggel 5 óráig lesz érvényben, tehát az iszlám böjti hónap, a ramadán végét követő első hétfő reggelig. A megszakítás nélkül azért hangsúlyos, mert eddig a hétköznapokra és a hétvégékre eltérő rendelkezések vonatkoztak.

A közintézmények alkalmazottai vagy távmunkában vagy "váltó beosztásban" dolgoznak tovább. Minden olyan munkahely felfüggeszti tevékenységét, amely nem kapcsolódik a gyártáshoz, az élelmiszer-, valamint az egészségügyi ellátáshoz. A bankok megítélése egyelőre nem nyert bizonyosságot, viszont vasárnaponként még a szupermarket-láncok is zárva fognak tartani, amire eddig nem volt példa.

Az új rendelkezések a tartományok közötti utazást is engedélyhez kötik, ez alól pedig még szállásfoglalás megléte sem jelent majd felmentést.

Az éttermek és a kávézók – miként a ramadán április közepi kezdete óta – továbbra is zárva lesznek, és csak elvitelre vagy házhoz szállításra vehetnek fel rendelést.

Az iskolák teljes mértékben online oktatásra állnak vissza, minden vizsgát elhalasztanak, illetve az óvodák is bezárnak.

Mindez összefoglalva a gyakorlatban azt jelenti, hogy a török társadalom többsége április 29. után hétfői és szombati napok között csak rövid bevásárlás vagy orvosi ellátás miatt hagyhatja el otthonát.

Törökország már túljutott a járvány harmadik hullámának a csúcsán, de még mindig rosszak a mutatók

Fotó: 123rf

A török vezetés drákói lépését az indokolja, hogy a járvány harmadik hulláma a napi esetszámok tekintetében ugyan a csúcsot már maga mögött hagyta, a halálesetek még mindig rekordközeliek, és a súlyos megbetegedések száma is csak épphogy mérséklődni kezdett.

Erdogan török elnök az intézkedéscsomagot bejelentő sajtótájékoztatón leszögezte: az a céljuk, hogy a napi esetszámokat legalább 5000 alá visszaszorítsák. Erre azért van szükség, hogy "ne maradjunk hátra, amikor Európa megkezdi a nyitást, különben súlyos árat fizetünk a turizmustól a kereskedelmen át az oktatásig minden területen".
Mindeközben a török egészségügyi minisztérium hétfő esti adatai szerint az újonnan igazolt fertőzöttek száma ismét csökkent. Az elmúlt 24 órában 37 312 pozitív esetet regisztráltak, miközben szerdán még 62 ezer közelében járt a mutató, már vasárnap is "csak" 38 553 volt ez az érték. A hétfői adattal az igazolt fertőzöttek száma 4,66 millióra nőtt.

A halottak napi száma azonban továbbra is a szerdai rekordérték közelében mozog, amely akkor 362-t ért el (a 83,6 millió lakosú országban). A hétfői adat 353 volt, ami valamivel magasabb is, mint az előző három napban, pénteken ugyanis 343-an, szombaton 339-en, vasárnap pedig 347-en haltak meg a betegség következtében. A járvány halálos áldozatainak száma immár 38 711-re emelkedett.

A súlyos betegként nyilvántartottak száma hosszú idő után, ha enyhén is, de először mérséklődött, 3590-ről 3563-ra.

A török egészségügyi rendszer a hivatalos adatok szerint nincs túlterhelve: az intenzív osztályok ágyainak 28,4 százaléka szabad, míg a lélegeztetőgépek esetében 64,8 százalék ez a szám.

Ankara március 1. óta nem országosan, hanem a tartományok kategorizálása szerint kezeli a koronavírus-járványt. Először április 13-án, a ramadán kezdetén szigorítottak az intézkedéseken.

A kis-ázsiai országban jelenleg a Sinovac, valamint a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni oltóanyagával végzik a lakosság immunizálását. A kétdózisú készítmények első adagját eddig 13 millió 354 ezer, míg a másodikat 8 millió 204 ezer embernek adták be.