Tószínpad és sípálya is lesz a Csaba Parkban

Forrás: MTI

 2019. március 01. 16:11

A Csaba Park újabb fejlesztései egyszerre fogják szolgálni a békéscsabai családok kikapcsolódását, a csabai kolbász népszerűsítését és a város idegenforgalmának növelését – hangzott el a város alpolgármesterének sajtótájékoztatóján.

Hanó Miklós tájékoztatása szerint az önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében, a „Zöld város kialakítása” című pályázaton nyert el 740 millió forintot. A támogatás segítségével a város határában lévő 52 hektáros területen különböző tájépítészeti és zöld-infrastruktúra fejlesztési beruházásokat hajtanak végre.

A Csaba Parkról elhangzott, hogy az elmúlt nyolc évben, két ütemben 1-1 milliárd forintot fordítottak a természetvédelmi terület fejlesztésére. Ennek keretében rendezvénycsarnokot, éttermet, kolbászudvart, látogatóközpontot és játszóteret építettek, továbbá egy kisebb húsüzem is létesült, amely friss hússal látja el a város gyermekélelmezési intézményét.

A most induló harmadik ütemben a parkerdőben 3,5 kilométer hosszú rekortán burkolatú futópályát alakítanak ki, valamint 5,2-es sétálóutat

Fotó: csabapark.com

A befejezéséhez közeledő második ütem keretében több új parkoló épült, kialakítottak egy rendezvényteret, amely alkalmas lesz Békéscsaba legnagyobb eseménye, a kolbászfesztivál helyszínének.

A most induló harmadik ütemben – a 740 milliós forrás segítségével – a parkerdőben 3,5 kilométer hosszú rekortán burkolatú futópályát alakítanak ki, illetve 5,2 kilométer hosszon sétálóutat is kiépítenek. A közeli egykori Trófea szállodát teljesen felújítják, ott kap majd helyet a park irányításához szükséges infrastruktúra. Mindemellett utcabútorokat helyeznek ki és megújítják a teljes zöldfelületet.

Elhangzott az is, hogy már formálódik a park továbbfejlesztése: a Modern városok program keretében a tó partján tószínpad épül, míg a szánkódombon a gyermekek számára sípályát alakítanak ki.