Turisztikai elégedettségi index: Mórahalom jelest kapott

Forrás: turizmus.com

 2019. szeptember 02. 11:11

Az összesített turisztikai elégedettségi index szerint Mórahalom idén is jelesre vizsgázott: a vendégek átlagban 4,73-ra értékelték a kapott élményt.

Minden évben azt kérik a felmérés résztvevőitől, hogy értékeljék a turizmusban fontos szolgáltatásokat az iskolai osztályzásnak megfelelő módon, 1-től 5-ig.

Ebben az értékelésben húsz különböző szempont szerepel, az összesítésből számítják ki az adott év elégedettségi indexét, ami az idén 4,73 lett.

2019-ben a legmagasabb elégedettségi szintet holtversenyben a szolgáltatók vendégbarátsága (4,9), a család- és kisgyermekbarát szolgáltatások (4,9), továbbá szintén holtversenyben a környezet tisztasága (4,89), az akadálymentesítés (4,89) és a helyiek segítőkészsége (4,89) érte el.

A tavalyi vélemények alapján történt intézkedések látható eredményt hoztak

Fotó: Móra-Tourist Nonprofit Kft.

Legutolsó helyre került az ár-érték arány (4,39), illetve az internet/wifi- csatlakozási lehetőség (4,45)-ös átlaggal. Ez utóbbi a tavalyi 4,17-es átlagról jött fel a megvalósított fejlesztésnek köszönhetően.

A helyi TDM-szervezet, a Móra-Tourist Nonprofit Kft. negyedik éve minden nyáron végez komplex turisztikai elégedettségmérést a Mórahalomra látogatók körében.

Az elégedettségmérés módszertana a kezdetektől fogva változatlan, tartalmában történnek kiegészítések az aktualitásoknak megfelelően.

A mérés személyes megkérdezéssel zajlik, kérdezőbiztosok töltik ki a kérdőíveket tabletek segítségével, elektronikus űrlap formában. Külön kérdések foglalkoznak a javítandó területekkel. Az értékelés során azt is ellenőrzik, hogy a korábban jelzett problémák milyen arányban kerülnek ismét elő, sikerült-e az esetleg elégedetlenségre okot adó problémákat elhárítani.

A felmérésben jelzett észrevételek, javaslatok alapján minden évben intézkedési terv készül.

A tavalyi vélemények alapján történt intézkedések látható eredményt hoztak, idén még magasabb osztályzatot kapott a fürdőben a tisztaság, a vendéglátás színvonala, a wifi minősége, valamint a gyógyászati szolgáltatások.A kereskedelmi szálláshelyeken gyűjtött kérdőíveket a hotelek vezetősége számára külön összesítik.

A kérdőívezés helyéül a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő, a Thermál Panzió, a Colosseum Hotel, az Elixír Hotel, a mórahalmi Tourinform Iroda és a Mini Hungary Park szolgált.