Turisztikai fejlesztések a Bükk nyugati kapujában

Szerző: Mentusz Károly

Forrás: turizmus.com

 2019. május 15. 10:37

A felsőtárkányi önkormányzat közel 12 millió forintot pályázati támogatást nyert el a közlekedés és a turizmus fejlesztésére a Vidékfejlesztési Program keretében.

A Bükk hegység nyugati kapujában levő település polgármestere, Juhász Attila Simon elmondta, hogy a támogatást kiegészítették, így összesen 15 millió forint értékben valósítanak meg fejlesztéseket. Biztonságosabbá teszik a közlekedést a községben, továbbá a turisták által kedvelt tónál is újdonságokat valósítanak meg.

Elsősorban a kerékpáros turistáknak kedvezve pihenőhelyeket újítanak meg, továbbá a környezetbe illő szabadtéri bútorokat és bringatárolókat helyeznek el. Felújítják és újakkal egészítik ki a tóparti nyársalóhelyeket, mobil fedőállványt kap a szabadtéri színpad, melynek előterében mozgatható nézőteret alakítanak ki. Ezzel kedvezőbb feltételeket teremtenek a szabadtéri előadások, illetve koncertek rendezéséhez.

Sok turista kedvenc kirándulóhelye a felsőtárkányi tó

Fotó: [forrás]

A fejlesztési projekt várhatóan még az idén megvalósul. Az új bútorok, a kerékpáros pihenőhelyek a nyár közepére a helyükre kerülnek. Ott tartják majd augusztus első hétvégéjén – az elmúlt években sok látogatót vonzott – Felsőtárkányi Rétesnapokat. Erre idén is legalább hatezer érdeklődő vendéget várnak és a tervek szerint 20 ezer rétest sütnek.

Felsőtárkány népszerűségét az is bizonyítja, hogy tavaly több mint 45 ezer vendégéjszakát számláltak a faluban. Az önkormányzat idegenforgalmi adóbevétele pedig elérte a 15 millió forintot. A szálláshelyek száma is egyre növekszik a településen, idén eddig már három újat nyitottak a vendégeknek.

Szabadtéri kőzetkiállítás a tó melletti sétányon

Fotó: Mentusz Károly