Turizmus és értékteremtés a Mátrában

Forrás: turizmus.com

 2020. szeptember 14. 11:55

A Mátra vidéke adott otthont szeptember 11-én a Jubileumi 5. Mátrai Nemzetközi Tudományos Konferenciának, amelyre idén a világ több szegletéből kapcsolódtak be neves külföldi és elismert hazai kutatók, szakemberek.

Az online konferencia témája – hasonlóan a korábbi évekhez – olyan kihívásokkal teli területeket érintett, mint az öregedés, a jólét, az akadálymentesség, a turizmus és az értékteremtés.

Az idei konferencia megszervezését már egy jól összeszokott csapat, a MatraLab Nonprofit Kft., a Kodolányi János Egyetem hallgatói, a Magyar Földrajzi Társaság Gyöngyös-Mátra-vidék Osztálya, valamint a Gyöngyös-Mátra TDM végezte közösen. A 4 és fél órás konferenciát több mint 100 fő követte élőben.

Az eddigi gyakorlattól eltérően a konferencia hivatalos nyelve most az angol volt a nagy számú külföldi előadók létszámához igazodva. Az előadók az Egyesült Államokból, Hollandiából és Lengyelországból kapcsolódtak be a programba a hazai szakemberek mellett.

A programot Dávid Lóránt nyitotta meg, aki köszöntő beszédében kihangsúlyozta, hogy a koronavírus negatív hatása mellett több olyan dologra is érdemes odafigyelni a mindennapokban, amelyek apró örömöket is biztosíthatnak.

Érdemes figyelni a hétköznapok apró örömeire

Fotó: 123rf.com

A külföldi előadók beszédei érintették az idős kort mint specifikumot, amely rengeteg egyedi élményt képes nyújtani, továbbá elemezték azokat az európai szociális ipart érintő beruházási folyamatokat, amelyek célkitűzései között a magas életminőség és az idős korban meggátolandó elmagányosodás elleni megoldások szerepeltek.

A Debreceni Egyetem Népegészségügyi karát képviselő Bene Ágnes a járványhelyzet alatti széles körű sportolási lehetőségeket és azok tudományos eredményeit mutatta be az érdeklődőknek. A Budapesti Gazdasági Egyetemről Remenyik Bulcsú és Horváth Dániel a hazai egészségturizmus eddig elért nívós eredményeit foglalta össze előadásában.

A délutáni programban a konferencia moderátoraként is végig levezető Zsarnóczky Martin tartotta meg nagy előadását, amelyben az Észak-Amerikai és az Európai nyugdíjrendszerek standardizálásának lehetőségei szerepeltek a fókuszban. Ezt követően Thomas Barat, az Amerikai Magyar Kereskedelmi Kamara elnöke, az Amhuncham és a New York-i Magyar Főkonzulátus vállalkozásbarát tevékenységét mutatta be.

Az amerikai Michigenben 20 éve élő és ott vezető konduktorként dolgozó Benyovszky Andrea az akadálymentesség kihívásairól beszélt, saját oktatói tapasztalatit megosztva hallgatóságával.

Benkő Béla, a Gyöngyös-Mátra TDM új elnöke a Mátra turizmusáról, a belföldi turizmusban kiemelkedő mátrai látogatottságról és a négy észak nyújtotta előnyökről tartotta előadását.

Az idei 5. Jubileumi Mátrai Nemzetközi Tudományos Konferencia több szempontból is rendhagyónak bizonyult. A járványhelyzet ellenére minden közreműködő, résztvevő, látogató egyetértett az esemény fontosságával, hiszen minél több nemzetközi szaktekintély látogat el hazánkba, úgy egyre többen viszik tovább a nagy világban mind a konferencia, mind a Mátra-vidék pozitív hangulatát – foglalták össze közleményükben a szervezők.