Turizmust szolgáló fejlesztések a kaptárköveknél

Szerző: Mentusz Károly

Forrás: turizmus.com

 2019. március 21. 10:14

Májusban adják át a nagyközönségnek Szomolya határában, a Vén-hegy délnyugati oldalán található kaptárkövek megóvását szolgáló természetvédelmi és turisztikai fejlesztéseket.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatósága pályázott és 180 millió forint támogatást nyert el a Fülkés sziklák, kaptárkövek – az igazgatóság területén levő kaptárkövek megőrzése elnevezésű projekt megvalósítására, amely 2019 végére fejeződik be. Ennek kiemelkedő része a pályázat zászlós hajójának nevezett szomolyai kaptárkövek természetvédelmi megóvása és a terep bemutatóhellyé – turisztikai látványossággá –fejlesztése. Erre a 180 millió forintos támogatás közel a felét költötték el. A munka befejeződött és a műszaki átadás is megtörtént.

A különleges, fülkés kaptárkövek egyike Szomolya határában

Fotó: Mentusz Károly

Baráz Csaba, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának osztályvezetője elmondta, hogy a fejlesztést megelőzően szakmai irányításukkal az igazgatóság területén található összes kaptárkövet felmérték, ami dokumentációt és lézer szkennelést is jelentett. Ennek során 3D-s modelleket készítettek, amelyek egy interaktív honlapon már meg is tekinthetők. Ezt követően a szomolyai kaptárkövek környezetébe nem illő növényeket eltávolították. A taposási károk megszüntetésére fémből készült úgynevezett járóplatformokat létesítettek, amelyeket védőkorlátokkal szereltek fel. Ezek mellett turista pihenőket alakítottak ki, több helyen pedig ismertető táblákat helyeztek el. A helyi kaptárköveket és a Bükki kőkultúra értékeit bemutató kupolás kiállító épületet, továbbá napelemekkel működő kamerákat, valamint esőbeálló pavilont is létesítettek. A fejlesztés így nemcsak a természetvédelmet, hanem a tájékoztatást és a turizmust is szolgálja. A kaptárköveket az érdeklődők ingyenesen látogathatják.

Pihenőhelyek a kaptárköveknél

Fotó: Mentusz Károly

A pályázat részeként az elmúlt hónapokban több szakmai kiadvány is készült. Például a különlegességnek számító Kaptárkő-Tár, amely a Bükkalja geo-turisztikai atlasza és többek között a kaptárkövek térképszelvényeit, a turistautakat és egyéb látnivalókat is tartalmazza.

A májusi ünnepélyes megnyitót követően a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága az eddigiektől több túrát szervez majd szakvezetéssel a szomolyai-, illetve más bükkaljai kaptárkövekhez. Hagyományossá teszik az úgynevezett tájsétákat is, amikor például erdőket, szőlőhegyeket, vagy fás legelőket is megismerhetnek az érdeklődők.

Kupolás kiállító építmény, tetején kamerákkal

Fotó: Mentusz Károly