Új állandó kiállítás nyílt a Dobó István Vármúzeumban

Forrás: MTI

 2018. június 22. 14:12

Fegyvermustra címmel új, interaktív, állandó tárlat nyílt június 23-án Egerben, a Dobó István Vármúzeumban, meghatározóan a Péterváry-gyűjtemény darabjaiból, kiegészülve a múzeum saját gyűjteményi anyagával.

A csaknem háromszáz darabból, zömében kora újkori és újkori fegyverekből álló gyűjtemény nemzetközi viszonylatban is jelentősnek mondható, a Péterváry-hagyatékot 59 millió forintért vásárolták meg. A múzeum közlése szerint a gyűjtemény időben és térben is széles skálán mozog: a középkortól az első világháborúban használt fegyverekig, Európától Afrikán át Ázsiáig kalandozhat a látogató. A kollekció gerincét adó török kori és az ezzel párhuzamba állítható magyar fegyverek mellett a kiállítás igyekszik a harcászat átalakulásának lépéseit, a lőpor forradalmi hatását is áttekinteni. Interaktív felületeken, filmek, fotók, tapintható tárgyak, játékok révén segít megértetni a fegyverek működését, hatásfokát, megcsodálni díszítéseiket.

Az Egri Vár emlékérem

Fotó: mnb.hu

Habis László, Eger polgármestere lehetőségnek és komoly felelősségnek nevezte, hogy a város önkormányzata lehet a vármúzeum fenntartója.
A városvezető beszélt azokról a rekonstrukciós munkálatokról, amelyek pályázatoknak és a kormánynak köszönhetően több milliárd forintos nagyságrendben valósulnak meg az egri várban.
A fegyverkiállítást Tomka Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményi főigazgató-helyettese nyitotta meg. A tárlathoz társulóan bocsátotta ki hivatalosan a Magyar Nemzeti Bank a Magyar Várak emlékérme-sorozat részeként megjelent Egri Vár emlékérméket is.