Új helyszínen az Everness Fesztivál– Tudatosság Alsóörsön

Forrás: turizmus.com

 2017. február 24. 15:06

Idén új helyszínen várja a feltöltődni vágyókat az ország legnagyobb spirituális életmódfesztiválja, az Everness Fesztivál.

Június végén közel háromszáz hazai és külföldi előadó érkezik, hogy a fesztivál hagyományai szerint a legkülönbözőbb területeken hirdesse a tudatos életformát.

Klein Csaba fesztiváligazgató elmondta: Alsóörsön közel háromszor akkora terület áll rendelkezésre, mint eddig, így könnyebben szervezhető a parkolás, zsúfoltság nélkül elférnek a sátrak, és 200 hűtővel, mikróval, klímával felszerelt, teraszos mobilház is várja ideiglenes lakóit. A 4-6 személyes házak kisgyermekesek és baráti társaságok számáranyújthatnak otthonos megoldást. A kempinghez kiépített füves strandrész tartozik, ahol klasszikus balatoni életérzéssel lehet, napozni, fürdeni vagy akár jógázni.

A MOL Nagyon Balaton programsorozat részeként idén ötödször bemutatkozó Everness Fesztivál a lényegét tekintve azonban továbbra sem változik: a szervezők közel 300 hazai és nemzetközi spirituális tanítót, szellemi vezetőt, zenei előadót hívtak meg, hogy a legkülönbözőbb programokkal segítsék a fesztiválozókat saját útjuk megtalálásában.

Az Everness idén is a gyermekbarát rendezvények sorát gazdagítja, 14 éves korig a belépés és a szállás is ingyenes, valamint számtalan zenei program, kézműves foglalkozás, jóga várja a fiatal fesztiválozókat.

Továbbra is kiemelt téma a környezettudatosság, a vendéglátóhelyek lebomló evőeszközökkel dolgoznak, és a szelektív hulladékgyűjtésre is nagy hangsúlyt fordítanak.

A fesztivál ideje: 2017. június 20 - 25., Alsóörs, Pelso Camping

Kapcsolódó cikkek