Új high-tech közösségi tér Pannonhalmán

Forrás: turizmus.com

 2016. május 19. 17:06

A Szent Márton-év keretében egy újabb fontos fejlesztés fejeződött be a Pannonhalmi Főapátságban. A régi gimnáziumi tornacsarnok helyén egy high-tech közösségi teret hoztak létre.

A Pannonhalmi Főapátság által az elmúlt évek során szervezett, immár hagyományosnak mondható művészeti és turisztikai események, a korábbi szállásfunkciók és a vendégek részére nyújtandó egyéb szolgáltatások fejlesztései, továbbá a zarándokturizmust erősíteni kívánó igények új feladatokat és célokat fogalmaznak meg az apátság életében.

Régóta erősödik az elképzelés, hogy a vendégek részére szervezett formában, nagyobb befogadóképességgel is rendelkezésre álljon egy olyan multifunkcionális terem, mely építészeti és akusztikai kialakításánál fogva, technikai felszereltségének lehetőségei által képes konferenciák, zenei és kisebb színházi események, mozielőadások illetve iskolai ünnepségek befogadására.

A 2014 szeptemberében elkészült, új kosárlabda-csarnok átadásával az iskola egykori tornatermében a sportcélú felhasználás megszűnt. Az egykori iskolai tornaterem szervesen kapcsolódik az apátsági épületegyüttes főbejáratához, illetve jól elkülöníthető, saját bejárattal is rendelkezik, ezért ideális helyszínnek ígérkezett a régóta tervezett multifunkcionális terem kialakítására.

A terem tervezésekor fontos szempont volt a kiváló teremakusztika biztosítása, a magas minőségű és egyenletes beszédérthetőség biztosítása előadások és prezentációk alkalmával. A tér különösen is alkalmas kis léptékű kamarazenekari koncertek fogadására. Az akusztikus zenéhez szükséges megfelelően nagy belmagasságot a korábbi terem mélyítésével lehetett elérni, a terem diffúz utózengését az egyedi kőrisfa burkolatok biztosítják. A mennyezeti hangvetők, a tér oldalfalainak megtört kialakítása, a színpad egyedi rétegfelépítése és a teljes belsőépítészeti kialakítás mind a kimagasló akusztikai környezet megteremtését szolgálják. A terem műszaki felszereltsége, a professzionális világítástechnika és hangrendszer, az audiovizuális rendszerek és a mozi újabb lehetőségekkel bővítik a terem felhasználhatóságát; a nyáron is temperálható környezet és a 268 darab egyedi zsöllyeszék pedig a megfelelő komfortérzetet biztosítják. A színpad körüli karzaton további 50 férőhely került kialakításra, ugyanakkor a színpad átalakításával és pótszékek alkalmazásával közel 400 fős iskolai ünnepségek is megrendezhetőek.

Mind az apátság és a gimnázium, mind a tervezők kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy az új funkció hogyan illeszkedik a meglévő épületegyüttes hangulatához, az igényes és aprólékos munkával elkészült asztalos burkolatok barátságos és szerethető tereket hoztak létre.