A gyulai vár körül egykor épített palánkvár maradványait mutatja be egy új, állandó kiállítás.

A történelmi épület emeletének két sarki termében a valamikori palánkfalat – annak kiterjedését, felépítését –, valamint a palánkfal feltárásának folyamatát bemutató résszel bővült a várkiállítás, közte a kastélyban találhatóhoz hasonló, de hangot is kiadó, saját fejlesztésű holoprojektorral – mondta el Dombi Ildikó, az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. kiállítóhelyekért felelős ügyvezető igazgatója.
A várba került installáció és kiállítási elemek korábban az Almássy-kastély időszaki kiállítóterében bemutatott, Az eltemetett vár című tárlatban szerepeltek - tette hozzá.

Az új kiállítótéren az 1566-os török ostrom tárgyait mutatják be, amelyek a legutóbbi, a vár körül lefolytatott ásatások során kerültek elő, például egy ágyúgolyó és több fegyver is.

Az Elfeledett vár című állandó kiállítás részlete a gyulai várban

Fotó: MTI/Rosta Tibor

Görgényi Ernő polgármester elmondta, hogy a 2005-ben megújult vár kiállítása Magyarország leglátogatottabbjai közé tartozik, az elmúlt esztendőben meghaladta a 100 ezret a látogatók száma. Az új kiállítási tér épít az önkormányzat által megrendelt régészeti és levéltári kutatások eredményeire, így a török ostromkori várnak és az erődítménynek azon részeire, amelyek napjainkban már nem láthatók. A holoprojektor pedig különleges attrakció, amely három dimenzióban mutatja be a korabeli várat és annak szerkezetét.

 

KAPCSOLÓDÓ

NTAK és várfejlesztési program az Utazás 2019 szakmai konferenciáján

Az idei Utazás Kiállítást kísérő szakmai konferencia első napján változatos témákban hangzottak el előadások.

 

 

KAPCSOLÓDÓ

Tószínpad és sípálya is lesz a Csaba Parkban

A Csaba Park újabb fejlesztései egyszerre fogják szolgálni a békéscsabai családok kikapcsolódását, a csabai kolbász népszerűsítését és a város idegenforgalmának növelését – hangzott el a város alpolgármesterének sajtótájékoztatóján.