Új kiállítások, filmvetítés és vezetett séták a Budavári Palotanegyedben

Forrás: MTI

 2022. június 23. 18:46

Kiállítások, tárlatvezetések, filmvetítés és vezetett séták is várják a közönséget a Múzeumok éjszakáján szombaton a Budavári Palotanegyedben.

A Budavári Palota déli összekötő szárnyában komolyzenei kíséret mellett fedezhetik fel az érdeklődők új pompájában a Szent István-termet és a Palotanegyed egykori és mai újjászületését bemutató A Hauszmann-sztori című kiállítást.

A Várkert Bazár Gloriette-hez vezető rámpáján idézi meg közös balatoni emlékeinket A Balaton RETROspektív című szabadtéri tárlat bemutatva a '60-as, '70-es, '80-as évek tárgyi kultúráját, strand- és kempingkellékeket és archív fotóemlékekeit. Ennek részeként balatoni hangulathoz illeszkedő filmekből vetítenek válogatást a Szárazárok színpadon.

Budai várséták is indulnak. A főváros ékszerdoboza sétán felfedezhetik a látogatók a Várkert Bazár zegzugos épületegyüttesét, míg A pincétől a padlásig séta a Dísz téren lévő De la Motte-Beer-palotán vezeti végig az érdeklődőket.

Szombat este komolyzenei kíséret mellett fedezhetik fel az érdeklődők a Szent István-termet

Fotó: Várkapitányság

A Várkert Bazár déli palotájában lesz látható az Új világ született című kiállítás, amelyen rendhagyó vezetést tart Juhász Anna irodalmár, valamint Zólyomi Zsolt parfümőr, az első világháborús kiállítás illatvilágának megteremtője.A Múzeumok éjszakája napján nyílik a Hódolat az üvegnek (Hommage á Glace) című tárlat, amely a 18. századi üvegművesség tárgyaitól a kortárs művészi alkotásokig mutat be válogatást több héten keresztül a Dísz téren található De la Motte–Beer-palotában. A kiállítás alapjául Sík Attila műgyűjtő kollekciója szolgál, aki bő húsz éve szisztematikusan keresi és gyűjteményébe rendezi azokat a ritkán elérhető használati tárgyakat, amelyek a magyar üvegművesség különféle korszakait jellemezték a történelmi Magyarország területén.

Az ENSZ kezdeményezésének köszönhetően az idei évet az Üveg Nemzetközi Évének nyilvánították. A meghirdetett első tematikus évhez 74 ország, köztük Magyarország is csatlakozott.