Ingyenesen használható strand nyílt a Fertő tónál

Forrás: turizmus.com

 2024. június 06. 10:59

A június 5-i megnyitó ünnepségen elsőként Breitenbrunn lakosai vehették birtokba az új kikötőöblöt, a kikötő épületet, a felújított mólókat, az új zöldterületeket, az éttermet és strandbárt, valamint a delikáteszüzletet.

Az Esterházy Vállalat 2019-ben vette vissza Breitenbrunn településtől a strandfürdő üzemeltetését, és indította el annak modernizálását. Az UNESCO Világörökségi Bizottsága 2020-ban adta meg az engedélyt az átalakítására.

Az új épületek azon túl, hogy harmonikusan illeszkednek a tájba, a fenntartható építkezés minőségében is új mércét állítanak fel. A felújítási munkálatok elsősorban a fürdő- és vitorláskomplexum felújítására, valamint a minőségi gasztronómiai szolgáltatás kiépítésére irányultak – közölte lapunkkal a vállalat.

A beruházás környezetkímélő módon, a környékbeli lakosság bevonásával valósult meg

Fotó: Andreas Hafenscher

A projekt keretében megépült a Libelle (Szitakötő) Étterem, egy strandbár, valamint a reggel 7.00-től este 19.30 óráig nyitva tartó, önkiszolgáló delikáteszüzlet is.

A beruházás egyik gyöngyszeme a kibővített és felújított kikötőöböl, ahol összesen 440 hajónak és 30 kölcsönözhető hajónak van hely (az egész területen 770 kikötőhely-kapacitás van).

A stégen új, modern világításrendszert szereltek fel, melynek segítségével javul az éjszakai tájékozódás, az elektromos áram és a vízcsatlakozási lehetőség pedig emeli a kikötő hajók komfortérzetét.

Az új marina fogadóépülete

Fotó: Toni Rappelsberger

Az eddigi szakaszban összesen 11 ezer négyzetméteren szüntették meg az addigi vízzáró réteget. Különös gondot fordítottak a környezetbarát anyaghasználatra, aszfaltfelületeket szüntettek meg, esővíztároló zöldtetőket építettek, növelték a szárazságtűrő zöldfelületek arányát és a locsoláshoz elsősorban esővízet használnak majd.

A strandfürdő területén elterülő kempingben 75 parcellán várják a kempingezőket, ezen kívül glampingsátrak bérlésére is van lehetőség. 2026-ig több szakaszban tiny house-ok felállításával bővítik a szálláskapacitást.Kiemelték, a létesítmény 53 millió eurós értékű felújításával az Esterházy Vállalat új impulzust ad a Fertő tó és környéke idegenforgalmának. A beruházással 60 új munkahelyet hoznak létre.

"Az Esterházy Alapítványok 2024-ben ünneplik megalapításuk 30. évfordulóját ezért is külön nagy öröm, hogy átadhatjuk a modernizált kikötőöblöt az kikötő épülettel, és ezzel a projekttel is hozzájárulhatunk Burgenland tartomány turizmusának fellendítéséhez – emelte ki Matthias Grün, az Esterházy Vállalat vezérigazgatója. –

A beruházásnál elsődleges szempont volt a fenntarthatóság. A tóparton az első, ingyenes strandfürdő vagyunk, tehát nem kérünk belépőt. Azonban az autóval érkezőknek parkolási díjat számítunk fel. Ezzel a modellel szeretnénk látogatóinkat is ösztönözni arra, hogy a fenntarthatóság jegyében utazási szokásaikat tereljék a közösségi közlekedés és a kerékpározás irányába" – tette hozzá Grün.

A projekt kitűnő  példája a sokféle érdekcsoportból kikerülő érintettek sikeres együttműködésére. A tervezési folyamatban részt vett Breitenbrunn önkormányzata, a természetvédelem területén dolgozó szakértők, Burgenland tartomány illetékes hatóságai, az UNESCO Világörökségi Tervezési Tanácsadó Testület munkatársai, valamint valamennyi felhasználói csoport és a helyi lakosság. A nemzetközi építészeti pályázat eredményeit a projekt elején több mint 800 polgárnak mutatták be. Ezt követően megvitatták a felmerült kifogásokat és a lakossági elképzeléseket, és mindezeket figyelembevették a végleges koncepció kialakításánál. Az érintetti csoportok ilyen mértékű bevonására eddig nem volt még példa Burgenlandban, célja pedig az volt, hogy a felújítással hozzáadott értéket teremtsenek mind a helyi lakosság, mind pedig az ideérkező vendégek számára.Erwin Preiner, a Világörökség Fertő tó Egyesületének elnöke hozzátette: "A projekt példaértékű abból a szempontból, hogy hogy kell kivitelezni egy beruházást a világörökséghez tartozó vízparton. Az UNESCO Tervezési Tanácsadó Testületének javaslatait a projekt megrendelője és a kivitelezői egyaránt pozitívan fogadták és megvalósították. 2023 őszén, az UNESCO nemzetközi Advisory Mission ülésén is nagyon pozitív értékelést kapott a breitenbrunni strandberuházás."