Újabb közösségi hetet szervez a Budapesti Fesztiválzenekar

Forrás: turizmus.com

 2015. szeptember 14. 14:04

Újabb, ingyenes koncertekből álló közösségi hetet szervez a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) szeptember 23. és október 7. között. A sorozat új koncertformával, az autizmusbarát kakaókoncerttel gazdagodik, amelyre autizmussal élő gyerekeket és családjaikat várja Fischer Iván és zenekara.

"Azt a gyereket, aki szavakkal nehezen fejezi ki magát, zenével el lehet érni, mert az ő érzései ugyanolyanok, mint akármelyik másik ember érzései. Sok teendő van! Kutatásokra van szükség, felmérésekre, összefogásra más szakmákkal, nemzetközi konzultációkra" - idézi az együttes hétfői közleménye Fischer Iván zeneigazgatót.
A budapesti autizmusbarát koncert mellett a zenekar kakaókoncerttel látogat el a többségében romák lakta Baranya megyei Cserdibe, valamint a Csongrád megyei Mindszentbe is.

Folytatódnak az elhagyott zsinagógákban szervezett koncertek is, a BFZ zenészei ezúttal a teljesen üresen álló dombóvári, a több mint 50 éve tornacsarnokként működő ceglédi, valamint a gyöngyösi zsinagógában muzsikálnak. Utóbbi korábban bútorüzlet volt, tavaly kezdték el felújítani és átalakítani kulturális térré. A zsinagógakoncertek a BFZ, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége közös rendezvénye.

A közösségi hét fontos pillérei maradnak a templomi koncertek is. Bach autentikus, barokk hangszereken előadott muzsikáját a mátyásföldi Szent József katolikus plébániatemplomba, a székesfehérvári evangélikus templomba és a nyírbátori református templomba viszik el a BFZ zenészei.

Az idősotthonok lakói sem maradnak koncertélmény nélkül. Míg az első közösségi héten még csak öt, most már tizenkét helyszínen zenélnek a muzsikusok egy hét leforgása alatt Budapesttől a nógrádi Bátonyterenyén és a Bács-Kiskun megyei Kiskőrösön át a jászsági Újszászig.

A Budapesti Fesztiválzenekar évente többször útnak indul, hogy azok is meghallgathassák játékát, akiktől egyébként anyagi, szociális vagy egészségügyi okokból elérhetetlen távolságban van a koncerttermek és hangversenyek világa.