Újra lendületben a Seychelle-szigetek turizmusa

Forrás: turizmus.com

 2022. július 29. 16:54

A Seychelle-szigetekre az idei év első hét hónapjában már annyi turista érkezett, mint tavaly egész évben – adta hírül az ország turisztikai hivatala.

Míg a 2021-es évben összesen 182 849 turistaérkezést regisztráltak a Seychelles Nemzetközi Repülőtéren Pointe Larue-ben, addig idén már július 27-én elérték ezt az forgalmat.

Az eredményt kommentálva az ország desztinációs marketinggel foglalkozó szervezetének főigazgatója, Bernadette Willemin szerint kiemelkedőnek tekinthető az eredmény, különösen az ágazat utóbbi két év során elszenvedett nehézségeire tekintettel.

Folytatódik a turizmus újraépülése az álomszigeten

Fotó: Tourism Seychelles

"Nagyon örülünk annak, hogy ismét egy fontos mérföldkőhöz értünk el a turizmuságazat újraépülése során. A 2021-es év eredményének elérése csupán hét hónap alatt csak a magán és az állami szektor közös erőfeszítései révén jöhetett létre" – hangsúlyozta Willemin.

A forgalom további fellendülésében bízva a szervezet még nagyobb hangsúlyt fektet a marketingre, különösen az online megjelenésre. A szakember ugyanakkor megjegyezte, hogy a globális bizonytalansági tényezők – Covid-helyzet, ukrán válság – miatt a pozitív kilátások bármikor megváltozhatnak, és ez negatív hatással lehet a turizmusra.

Az Indiai-óceánon fekvő idilli szigetcsoport fő küldőpiaca az idén is, akárcsak korábban, Európa, ahonnan a vendégérkezések 74%-a származik. A két legfontosabb küldőország Francia- és Németország. Sokan érkeznek még Ázsiából is, ott a legfőbb küldőpiacok az Egyesült Arab Emirátusok, Izrael és India.

A közleményben megjegyzik, hogy a Covid-járvány miatti korlátozások enyhítésével – már a kültéri maszkviselést is eltörölték – az élet lassan visszatér a járvány előtt megszokott kerékvágásba. Azt remélik, hogy az ország turizmusának fejlődése ott folytatódhat, ahol két évvel ezelőtt abbamaradt.