Újságírók ismerkedtek Debrecen és Hortobágy turisztikai kínálatával

Forrás: turizmus.com

 2015. május 30. 15:18

Debrecen és a Debrecen és Hortobágy Turizmusáért Egyesület szervezésében május 28-29-én hazai médiumok – stílus, életmód és utazási magazinok, internetes portálok, televíziók és rádiók – képviselői ismerkedtek Debrecen és Hortobágy új és megújult turisztikai attrakcióival, aktuális fejlesztéseivel.

Az újságírókat első nap dr. Széles Diána, Debrecen turisztikáért is felelős alpolgármestere köszöntötte, aki tájékoztatójában beszámolt arról, hogy az elmúlt időszakban megvalósult fejlesztéseknek, beruházásoknak köszönhetően milyen új attrakciók, programok várják a turistákat a cívisvárosban, majd bemutatta az „Abszolút Debrecen" névre keresztelt nyári belföldi kampányt, mely fiatalos, trendi arculattal és számos kedvezménnyel csábítja az utazni vágyókat Debrecenbe.

A tanulmányút első napján a vendégek Debrecen régi és új nevezetességeit tekintették meg, így többek között a kívül-belül megszépült Református Nagytemplomot, a Déri Múzeumban újra együtt látható Munkácsy-trilógiát, a múlt évben látványosan megújult Nagyerdei Parkban az impozáns Nagyerdei Stadiont, a júniusban nyitó Nagyerdei Víztornyot, az Agóra Tudományos Élményközpontot és az országban egyedülálló multimédiás szökőkutat, a Ködszínházat. A program második napján a világörökség részét képező Hortobágyra kirándultak a szakemberek, ahol a puszta különleges élővilágával, lovas- és pásztorhagyományaival ismerkedtek hagyományos pusztakocsikázás és egy rendhagyó puszta-szafari keretében.

A programból természetesen nem maradhatott ki a helyi gasztronómia sem. A vendégek az ország legjobb éttermei között számon tartott Ikon étteremben fogyaszthattak el egy különleges ebédet: a 30 km-es menü minden egyes fogása a Debrecen 30 km-es körzetében található tanyákról, kistermelőktől származó kiváló alapanyagokból készült. A gasztronómiai hagyományokat, köztük a hortobágyi húsos palacsinta elkészítését, a Séfakadémián interaktív módon, egy közös főzés alkalmával sajátíthatták el, de megkóstolták Debrecen csokoládéját, valamint az igazi, roppanós debreceni páros kolbászt is. A Hortobágyi Nagycsárdában tradicionális pusztai étel, a slambuc vagy ahogy a Hortobágyon ismerik: öhön volt a menü.