Utcabál és kivetítő az Anna-bálon

Forrás: MTI

 2017. július 27. 14:28

Szombat este rendezik a 192. balatonfüredi Anna-bált, és idén először utcabált is szerveznek a Blaha utcában, a Kisfaludy Színpadon pedig kivetítőn lehet majd nyomon követni az eseményeket. A bál díszvendége Győr lesz.

A báli menet a Vaszary Galéria kertjéből indul, a hölgyek nyakára kerülő porcelánszíveken idén a Balatonban honos tőkés réce tollának színe jelenik meg. A nyitótáncot a bálnak hagyományosan helyet adó Anna Grand Hotel kertjében a Magyar Állami Operaház balettművészei adják elő, a báli menüt csaknem 60 millió forint értékű, 3500 darabos kék Apponyi-mintás étkészleten tálalják.

Az est folyamán a hagyományok szerint a résztvevők közül a közönség szavazza meg a legszebb tizenöt lányt, majd a szűkített mezőnyből szakmai zsűri választja ki a bál szépét és udvarhölgyeit, akiket este fél tizenkettőkor mutatnak be. Velük vasárnap délelőtt a Kisfaludy Színpadon is találkozhat a közönség, majd lovas huszárok kíséretében sétakocsikázásra indulnak a városban. Az eseményen a szilvásváradi, a mezőhegyesi és a bábolnai állami ménesbirtok, valamint idén először a Nemzeti Lovas Díszegység is részt vesz.

 

 

Az Anna-bál kísérőprogramjaként a héten prímásversenyt is rendeztek, pénteken Wagner- és Mozart-műveket hallhat a közönség, vasárnap pedig A bolygó hollandi című előadást láthatják felvételről az érdeklődők a Gyógy téren. A bál előestéjén, pénteken tartják a hagyományos szívhalászatot a Jókai hajó fedélzetén.
Az első Anna-bált 1825. július 26-án rendezték Szentgyörgyi Horváth Fülöp János balatonfüredi fogadójában, a házigazda leánya tiszteletére. Az ifjú Anna Krisztina azon az estén ismerkedett meg későbbi férjével, Kiss Ernő huszárkapitánnyal, az 1848-49-es szabadságharc aradi tábornok vértanújával. Az Anna-naphoz legközelebb eső szombaton rendezett balatonfüredi bálok, ahol a bálkirálynőt 1862 óta aranyalmával is jutalmazzák, hamar országos hírűvé lettek, a nemzeti öntudat zsinóros dolmányokban, gyöngyös pártákban is kifejezésre jutott. Az egykoron neves személyiségeket - Széchenyi Istvánt, Wesselényi Miklóst, Kossuth Lajost, Deák Ferencet, Vörösmarty Mihályt, Jókai Mórt, Blaha Lujzát - vonzó mulatságok fénye a két világháború között kissé megkopott, reneszánszuk 1954-ben kezdődött. A színhely előbb a Balaton étterem volt, 1957-től pedig a felújított egykori Kúrszalon, a mai Anna Grand Hotel.